BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepő nyereség a K&H-nál

Közel hárommilliárd forintos szeptemberi nyereségről adott számot a K&H Bank, amely ősszel még többmilliárdos veszteséget várt ez évre. Rejtő E. Tibor vezérigazgató három hónap után visszatért a társasághoz.

Szeptember végén 2,68 milliárd forintos adózott eredményt ért el a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) a fél évkor beolvadt ABN Amro Bank nyeresége nélkül számítva - jelentette be Rejtő E. Tibor vezérigazgató, aki három hónapos távollét után először jelent meg a nyilvánosság előtt a hitelintézet élén. Az ABN Amro nettó profitja júniusig 5,7 milliárd volt, csakhogy ez elsősorban a Mébit biztosító eladásából befolyt 8,51 milliárd forintnak köszönhető. Rejtő szerint a nettó nyereség év végére még jobb lesz.

A számok azért meglepőek, mert szeptember közepén a K&H még azt tudatta lapunkkal: év végén nettó veszteséggel zárnak, ami rossz esetben akár több milliárd forintos is lehet majd (VG, 2001. szept. 17.). Az akkor közölt július végi adatokkal összevetve ráadásul úgy tűnik, mintha a mérlegfőösszeg azóta 1100 milliárd forint körül stagnálna (pedig év végére 1200 milliárd a terv), a betétek és a hitelek állománya pedig szeptember elejéhez képest 60-60 milliárddal csökkent volna (akkori információ szerint előbbi összege 877 milliárd, utóbbié 670 milliárd forint volt).

Ugrásszerűen, 7 milliárd forinttal javult a K&H céltartalékolás után működési eredménye, ami tavaly szeptemberben még negatív volt. A vezérigazgató elmondta: a kamateredmény javulása a piaci marzsok szélesedésének, s nem a volumennövekedésnek köszönhető. A jutalékbevételek a gyenge értékpapír-kereskedési teljesítmény miatt javultak csak szerény mértékben.

A K&H az idén 700 munkatársától vált meg, s 9 milliárd forintot költött fúzióra. Utóbbira a magyar előírások szabályok szerint jövőre további 2 milliárdot kellene kiadnia, a nemzetközi szabályok azonban megengedik, hogy ezt már az idén elhatárolják. A vezér szerint 2002 tavaszától 2003 derekáig 10-20 milliárdos beruházással integrált informatikai rendszert hoznak létre.

Rejtő elmondta: a tulajdonos KBC és ABN Amro bizalma töretlen volt, ma is az, és - az eredményektől függően - az is marad iránta, távolléte alatt napi kapcsolatban volt a bankkal. Információnk szerint a K&H-tól mostanáig nem keresték meg a hatóságokat új vezető esetleges kinevezésének engedélyezése céljából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.