A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megszüntette a Pick felvásárlása kapcsán indított vizsgálatát, és jóváhagyta az Arago módosított nyilvános vételi ajánlatát. Az Arago részvényenként 500-zal emelte meg a felkínált összeget, mely így 4270 forint. A befektetők december 7-étől 2002. január 7-éig élhetnek az eladási lehetőséggel. Ha valamennyi részvényes elfogadja az ajánlatot, az az eredeti kondíciókhoz képest mintegy egymilliárd forinttal nagyobb terhet ró a felvásárlóra.
Az eljárást megszüntető határozat indokolása részletesen kitér arra, hogy a Pick árfolyamában bekövetkezett drasztikus csökkenés vizsgálatát mi tette szükségessé. A felügyeletnek ugyanis kétsége támadt azzal kapcsolatban, hogy a húsipart, illetve a Picket sújtó objektív tényezők önmagukban alkalmasak lehetnek-e az eredmény- és árfolyamcsökkenés mértékének alátámasztására. A tényállás tisztázása érdekében kérte be a PSZÁF a Pick 2000. június 30-a és 2001. június 30-a közötti számviteli analitikáját.
A cég ennek nem tett eleget, és vitatta a felügyelet jogosultságát erre az intézkedésre. A vizsgálat lefolytatására az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény (áetv.) rendelkezései az irányadók. A jogszabály azonban nem biztosít olyan lehetőséget, amely kikényszeríthetné egy tényállás tisztázásához szükséges bizonyítékok szolgáltatását.
Ennek hiányában a PSZÁF a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján állapíthatta volna meg a tényállást, illetve - akár ismétlődő - bírsággal sújthatta volna a Picket. Kétséges, hogy egy nem teljes körű bizonyítási eljárás alapján hozott elutasító határozat megállta-e volna a helyét a bíróságon, illetve milyen hatással lett volna a Pick árfolyamára. A cégben az Aragónak már amúgy is 44,64 százalékos befolyása volt.
Szakértők szerint mindenesetre nem lehet tartós állapot, hogy egy jogkérdésben a hatóság az üzleti szférára jellemző eszközökkel éljen, így szükségessé válhat az áetv. módosítása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.