BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borongós évkezdet

Átlagosan mintegy két százalékkal zártak alacsonyabban az európai részvények, miután ismét eluralkodott a várható idei profitnövekedéssel kapcsolatos pesszimizmus. A befektetők vételi kedvét az is elvette, hogy egy jelentés az európai ipari termelés visszaesését mutatta decemberre, ami sorrendben már a kilencedik havi csökkenés volt.

Az egyik fő vesztes a Royal Dutch volt, mely több mint 4 százalékot esett. Ennek hátterében főként az állt, hogy a belga pénzügyi csoport, a Fortis bejelentette, az olajcég 4 millió részvényét eladja. A Nokia és a L'Oreal egyaránt közel 4 százalékkal értékelődött le.

Az Infineon viszont csaknem 6 százalékkal ugrott meg arra a bejelentésre, hogy a szintén csipgyártásban érdekelt Hynix egy hónap alatt immár harmadszor emeli árait. A Logica szoftvercég közel 5 százalékkal drágult, ugyanis 200 millió fontos, tíz évre szóló megrendelést kapott.

Az amerikai indexek fél százalékkal kerültek alacsonyabbra lapzártánkig. A félvezetőiparban érdekelt cégek részvényei ugyan emelkedtek a Hynix bejelentését követően, de a befektetők többsége az eladói oldalra állt. Az AOL Time Warner 3 százalékot esett, miután a Morgan Stanley Dean Witter visszafogta a cég várható profitjára vonatkozó előrejelzését. A hangulatot némileg javította, hogy a korábban NAPM-indexnek ismert ISM-index az elemzői várakozásoknál kedvezőbben alakult.

Vegyesen szerepeltek a kelet-európai tőzsdék. Prágában a CEZ 4 százalékos mélyrepülése húzta lefelé az indexet, a befektetők ugyanis egyre kétségesebbnek látják az áramszolgáltató privatizációjának sikeres lezárását. Az Unipetrol csaknem 5 százalékot esett, Varsóban viszont némi nyereséget könyvelhettek el a piaci szereplők. Moszkvában nem volt kereskedés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.