Átlagosan egy százalékot erősödtek a múlt héten az európai részvényárak. Főként a technológiai szektor képviselői iránt volt jelentős kereslet, ezen cégek papírjai általában 2-3 százalékkal zártak magasabban pénteken az egy héttel korábbinál. A befektetők optimizmusához nagymértékben hozzájárult a német csipgyártó, az Infineon vezetőjének derűlátó nyilatkozata, valamint a Nokia várakozások fölötti eredménye. A távközlési részvényektől viszont inkább szabadulni igyekeztek a piaci szereplők, árfolyamuk átlagosan több mint két százalékkal került alacsonyabbra öt nap alatt.
A tengerentúlon némiképp fordított tendencia mutatkozott. A technológiai papírokat szép számban tartalmazó Nasdaq Composite ugyanis két százalékot gyengült, míg a főként hagyományos iparvállalati papírokat követő DJIA lényegében változatlanul tudta zárni a hetet. Kelet-Európában a szélsőségek jellemezték a kereskedést. Prágában és Varsóban ugyanis 3-4 százalékkal magasabbra került az index, Moszkvában viszont ugyanennyivel alacsonyabbra.
A Budapesti Értéktőzsde ismét igen jó hetet tudhat maga mögött. A BUX értéke a múlt héten 3,10 százalékkal gyarapodott. Részvényindexünk egyébként három hét alatt összesen 13,7 százalékkal lett magasabb. Ráadásul úgy, hogy ez idő alatt csupán egyetlen (hét vége előtti) kereskedési napon játszódott le némi korrekció. A többi nap kivétel nélkül, ha néha csak igen kis mértékben is, de nyereséget hozott. Mostanában a részvénypiac forgalmára sem lehet okunk panaszra. A múlt héten összesen 32,4 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 8 százalékkal haladta meg a megelőző heti forgalmat.
A legnagyobb öröm viszont egyértelműen az OTP Bank részvényeseit érhette. A bankpapír újabb és újabb csúcsokat döntve pénteken már 20 045 forinton is gazdát cserélt. A blue chipek kivétel nélkül nyereséggel zárták a hetet. Ebből kizárólag a Matáv fél százaléknál alig nagyobb emelkedése lógott ki. A Richter 4,24, a Mol pedig 3,93 százalékkal drágult. A Molnál tehát újabb éves csúcs született, bár a mostani árfolyam a papír 1998-as hétezer forintos történelmi csúcsához képest nem is túl imponáló.
Folytatódott a kárpótlási jegyek szárnyalása. Árfolyamuk a múlt héten az előző heti 16 százalék után további 19,23 százalékkal nőtt. A piac ugyanis minden konkrét ígéret nélkül bízik abban, hogy a január 16-án megalakult Kárpótlási Jegytulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete el tudja érni, hogy az állam végre fevásárolja a jegyeket.
OTP Bank 19950 Ft (+5,56%)
Inter-Európa Bank 950 Ft (-5,0%)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.