BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldiek rekordja

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2001-ben összesen nettó 746,4 milliárd forint értékű állampapírt értékesített. Az óév vége előtt pedig rekordmértékűre, mintegy 1070 milliárdra nőtt a külföldiek kezében levő állampapírok állománya. A nyári hónapokban tapasztalt visszaeséstől eltekintve egyébként a külföldiek dinamikusan növelték befektetéseik nagyságát. Ennek eredményeképpen míg 2000 végén a piacon lévő állampapír-állomány 20,5, a múlt év végén már közel 24 százaléka volt külföldiek tulajdonában.

A 2001. év jelentős fejleménye volt a 15 éves kötvény kibocsátása. A leghosszabb futamidejű állampapír november 8-ai premierjén (a tízéves 1999 januárjában jelent meg) még a vártnál is sokkal nagyobb volt a kereslet. Szakértők akkor úgy vélték, a roham következtében kialakult 6,81 százalékos átlaghozam indokolatlanul alacsony. Az azóta eltelt idő (most is) bebizonyította, hogy tévedtek, hiszen a 15 éves futamidőben az előző év utolsó kereskedési napján a referenciahozam - enyhe emelkedést követően - 6,71 százalék lett.

A hozamok tavaly az infláció csökkenésének és persze a külföldiek étvágyának köszönhetően is végre valóban zuhantak. Persze kisebb megingások (igencsak megérezték például a hozamok azt az időszakot, amikor a külföldiek kissé hátat fordítottak a magyar piacnak) akadtak, de a végső mérleg igen kedvezően alakult. A hozamok érdekes módon leginkább a görbe középső részén, az 1-3 éves időszaknál apadtak. Itt az év első és utolsó napján észlelt hozamok között különbség elérte, sőt meg is haladta a két egész százalékpontot. A legcsekélyebb, egy százalékpont alatti hozamesés a tízéves futamidőnél volt. A többi lejáratnál a hozamok 130-185 bázisponttal morzsolódtak le.

Az ÁKK az idén kiemelt figyelmet fordít az állampapírok futamidejének hosszabbítására. A kétéves futamidőt a tervek szerint teljes egészében felváltja a hároméves, a 15 éves papírok kibocsátására pedig várhatóan még négy alkalommal kerül sor. A belföldi finanszírozási igényhez a tavalyi 3349 milliárd forintos bruttó értékesítéssel szemben az idén 4349 milliárd forintnyi állampapír eladására számít az ÁKK.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.