Az elmúlt évben közel 194 ezer tonna borsot exportáltak a világon a Nemzetközi Borsközösség, az IPC becslése szerint. Ez - közel 21 ezer tonnával haladja meg az előző évi mennyiséget. A növekedésben döntő szerepe volt Brazíliának és Vietnamnak. Ez utóbbi kivitele 50 százalékot meghaladóan bővült, elérve az 56 ezer tonnát. A délkelet-ázsiai ország így megelőzte Indonéziát, és az élre tört a borsexportőrök rangsorában - jelentette a Bloomberg helyi hírforrásra hivatkozva. Igaz, ennek némileg ellentmond az IPC első 11 havi előzetes összesített jelentése, amelyben még Indonézia állt az élen közel 57 ezer tonnás exporttal. Eszerint a harmadik és negyedik helyezett Brazília és India volt 32, illetve 20 ezer tonnát meghaladó mennyiséggel.
Ám mindez nem változtat azon a tényen, hogy a világpiaci kínálat erőteljesen bővült, ami az árakban is megmutatkozott. A mértékadó malajziai piacon például az első osztályú fekete bors száz kilogrammonkénti ára november végéig mintegy 200 ringgittel esett, és a decemberi kisebb szilárdulás után az idén újra elindult lefelé. A hét végén már 420 ringgit alá süllyedt a jegyzési szint (100 ringgit jelenleg nagyjából 26 dollárnak felel meg). Az első osztályú fehér bors száz kilogrammjáért 650 ringgitet kellett fizetni.
Az árakat tovább nyomhatják lefelé azok a hírek, miszerint közel 80 ezer tonnás rekordszüret ígérkezik Indiában, amely a világ legnagyobb borstermelője. Hasonló hatású az is, hogy egyelőre lehetetlen érdemben megjósolni az USA idei importjának alakulását. Ez utóbbi a világ legnagyobb borsfogyasztója, évente közel ötvenezer tonnát importál. Ám az amerikai gazdaság fejlődése erősen visszaesett az elmúlt hónapokban, és még mindig kérdéses, hogy mikor kap új erőre.
Másrészt viszont a világpiaci árak csökkenése fellendítheti a harmadik országokbeli borskeresletet, amelynek kedvezhet a gyorsétkezési forma globális térhódítása is.
A világpiaci trend a hazai borspiacon is érződik - vélik a Kotányi Hungáriánál. Főleg a közepes és gyengébb minőségű bors árai csökkentek, illetve gyengülnek tovább. Az első osztályú, így a Kotányi márkának megfelelő borstermékek árai azonban várhatóan az idén sem változnak érdemlegesen.
A bors minőségét elsősorban az illóolaj-tartalom és tisztasága, valamint az őröletlen terméknél a szemek átmérője határozza meg. Emellett még a szárítás minősége is fontos. A nem megfelelően szárított bors könnyen megdohosodhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.