Jelzálog-hitelező lehet a PK Bank
A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) a napokban engedélyezte a PK Bank teljes igazgatóságának és felügyelőbizottságának megújítását. Az új pénzintézeti elnök Palotainé Varga Beatrix, a Postabank hálózatirányítási vezérigazgató-helyettese lett, ami nyilvánvalóvá teszi a két társaság közti jövőbeni szoros kapcsolatot. Információnk szerint a PK menedzsmentjét már tavaly megújították, a vezérigazgatói posztot azóta Utassy Zsuzsanna tölti be.
A Postabank most dolgozza ki leánycége, a PK Bank jövőjéről szóló koncepciót - nyilatkozott Orbán Krisztina, az anyabank sajtófőnöke lapunknak. Úgy fogalmazott: a hitelintézet vagy a bankcsoporton belül kap új feladatot, vagy értékesítik.
A Postabank vezetése tavaly - azután, hogy árkülönbségek miatt nem sikerült eladni a PK-licencet a Dresdner Banknak - többször is meglebegtette azt a lehetőséget, hogy a PK Bank jelzálog-hitelintézetként folytassa működését (e felvetést a pénzintézet most nem kívánta kommentálni).
A startot sürgetővé teszi, hogy a lakossági piac nagy riválisa, az OTP Bank február 4-én elindult saját jelzálog-hitelintézetével.
Az új lakáskölcsönök piacán jelentős szereplővé vált Postabank továbbra is nagy jövőt lát e piacon - fogalmazott a hitelintézet. Orbán szerint ezért együttműködési tárgyalásokat folytatnak más pénzintézetekkel a lakáshitelezéshez kapcsolódóan.
Elemzők szerint ez azt jelentheti: a hitelintézet most olyan megállapodásokat készít elő, amely keretében több más pénzintézettel indítana jelzálogbankot. Banklicence "kiváltaná" az új jelzálogcég hárommilliárd forintos alapítási költségét, cserében pedig a működési feltételek biztosítását kérheti a részt vevő társaságoktól. (Ha ez nem sikerül, akkor jöhetne szóba ismét a jogosítvány eladása.)
Csakhogy a magyar lakás- és jelzáloghitel-piac nagy szereplőinek többsége már refinanszírozási szerződésekkel kötelezte el magát a Földhitel- és Jelzálogbanknak. Ráadásul - információnk szerint - némelyikük meg-állapodása hosszabb-rövidebb exkluzív együttműködést ír elő az állami jelzálogbankkal.
Az 1998 végén a Pénzintézeti Központ Bank és a Polgári Bank egyesüléséből létrejött, 6,25 milliárd forint saját tőkéjű PK Bank 1999 közepén került 100 százalékban a Postabank tulajdonába. A széles devizakülföldi magánszemély-ügyfélkörrel is bíró PK hitelállománya három éve még négymilliárd, betéteinek volumene 8,9 milliárd forint volt, de ezek döntő részét fokozatosan átadták anyabankjuknak. A PK adminisztrációja azonban a volt bankközpontban folyamatosan működött.
Binder István


