Minimális profitbővülés a tőzsdén
Lezárult a gyorsjelentésszezon a Budapesti Értéktőzsdén, tegnapra valamennyi társaság nyilvánosságra hozta tavalyi számait. A beszámolók az előző negyedévekben megszokottakhoz képest kedvezőnek minősíthetőek, hiszen az A kategóriába sorolt 24 társaság hosszú idő után először minimális mértékben növelni tudta összesített nyereségét az egy évvel korábbihoz képest.
Lapunk számításai szerint a felsőházba tartozó cégek összesen 2850 milliárd forintos árbevételt könyvelhettek el 2001-ben, ami 10,3 százalékkal haladja meg a 2000-ben regisztráltat. Az öszszesített profit 193,3 milliárd forintot tett ki, ami 0,6 százalékos előrelépést jelent. Egy évvel korábban az aggregált nyereség még 6 százalékos visszaesést mutatott.
Kedvezőnek nevezhető az is, hogy azon 11 társaság közül, amely esetében még lehet beszélni elemzői várakozásokról, hatan az előre jelzettnél magasabb nyereséget értek el. A legnagyobb mértékben a TVK és a Richter szárnyalta túl a várakozásokat, de a többség előzetes becslését meghaladó nyereségről számolt be az OTP és a Matáv is.
A legnagyobb profitbővülés a NABI-nál jelentkezett, ahol a nyereség több mint hatszorosára nőtt. Az Antenna Hungáriánál és a Graphisoftnál viszont milliárdos veszteség halmozódott fel.
Munkatársunktól


