OTP: tavaly is javított
Az OTP 2001. évi egy részvényre jutó konszolidált, hígítatlan eredménye (EPS) 1832,62, míg a hígított 1676 forintot ért el. A konszern nyereségének többsége továbbra is a banktól származik, de a számok azt mutatják, hogy a leányvállalatok is mind jobban teljesítenek. (Kivéve néhány társaság, mint például a beolvasztás előtt drasztikus eredménycsökkenést felmutató brókercég.)
A konszern nettó kamatbevétele 110,87 milliárd forint lett, ami a bázisadatokhoz képest 14,8 százalékos növekedés, és az anyavállalatét 12,7 százalékkal haladja meg. A gyorsjelentés szerint ez elsősorban a Merkantil-csoport sikeres tevékenységének, illetve az OTP Ltp. befektetéseinek hozamával magyarázható.
A konszolidált kamatbevételek 5,2 százalékkal magasabbak, a kiadások pedig 3,8 százalékkal alacsonyabbak voltak a 2000. évinél. A számított átlagos mérlegfőösszeg alapján mért kamatmarzs tehát nőtt, tavaly már erősen megközelítette (4,99) az öt százalékot. A csoport mérlegfőösszege egyébként tavaly az esztendő végén 2319 milliárd forint volt, ami évi 11,7 százalékos növekedést jelent. A leánycégeken belül a legjobban, 16,8 milliárd forinttal, az OTP Ltp. mérlegfőösszege emelkedett.
Az anyavállalatnak, tehát a banknak, tavaly a piacrészesedés alakulása szempontjából sem akadt oka szégyenkezésre. A vezérterméknek számító lakossági folyószámlák száma közel százezerrel nőtt, meghaladva a 2,6 milliót. A lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó bankkártyák száma 2001. december végére az előző évi 2,64 millióról 2,75 millióra nőtt. A magyarországi készpénzfelvételi forgalom több mint 70 százaléka, a kereskedői elfogadóhelyek forgalmának közel fele bonyolódott le az OTP Bank hálózatán keresztül.
A pénzintézetnél hosszú idő (jellemzően leépítések) után ismét nőtt kissé a dolgozói létszám, amit a bővülés indokolhatott. Decemberben összesen 8293-an álltak alkalmazásban a hitelintézetnél. A 156 fős gyarapodásból egyébként 24 fő az értékpapír-kereskedelem integrálása során a brókercégtől átvett munkatárs.
Az OTP Bank mérlegfőösszege az év végén meghaladta a 2126,4 milliárd forintot. A pénzintézet előzetes adózott eredménye 18,3 százalékos növekedés után 38,416 milliárd forint lett. A mérleg szerinti eredmény a számítások szerint erőteljesen megközelíti a 28 milliárd forintot. A 2001. évi tőkearányos nyereség (ROE) 26,9, az eszközarányos pedig 1,89 százalék.
B. Varga Judit


