BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Prímagáz: jót tett az év végi hideg

Ha a Prímagáz piaca megfelelően hatékony és likvid lenne a tőzsdén, akkor lényegében az időjárás-előrejelzések mozgatnák a papír árfolyamát. A dollár/forint árfolyam stabilitása mellett ugyanis a PB-gáz beszerzésére fedezeti ügyletet kötöttek, így a szigorú költséggazdálkodás folytatódása mellett az eredmény lényegében csak az eladásoktól függött. Mivel az év végén még a sokéves átlagnál is jóval hidegebb volt az idő, az árbevétel jelentősen megugrott az utolsó negyedben, lényegében elérte a 2000 végén regisztrált szintet. Az értékesítés költségei hasonló mértékben nőttek, mint az eladások, ezért a bruttó fedezet is árbevétel-arányosan ugrott meg, a fedezeti hányad pedig tulajdonképpen változatlan maradt: tartotta a harmadik negyed 56 százalékos szintjét. A PB-gáz beszerzési árának csökkenése miatt azonban a fedezeti ügyletek 185 millió forintos veszteséget hoztak.

Üzemi szinten a társaság - a harmadik negyed töltőüzem-eladás nélkül számított minimális nyeresége után - 750 millió forintos eredményt ért el az év végén, az adózott eredmény pedig 784 millió forint lett. Éves szinten a Prímagáz adózott eredménye 1,457 millió forint lett.

Az árfolyam szempontjából a döntő kérdés most az esetleges osztalékfizetés. A 405 forintos egy részvényre jutó eredmény nagy részének kifizetése bizonyosan megdobná az ekkor hatalmas osztalékhozammal kecsegtető papírt, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a töltőüzem-eladás nélkül az EPS alig haladta volna meg a 200 forintot, a cég kilátásai az erős verseny és a folytatódó földgázbekötések miatt továbbra sem rózsásak, ráadásul már január végén beköszöntött a tavasz. (ÁG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.