Az előttünk álló héten elkezdik publikálni legfrissebb negyedéves eredményüket az amerikai vállalatok. Az igazi gyorsjelentésdömping ugyan csak két hét múlva indul, azonban az első számokból a piac hajlamos következtetéseket levonni. Eddig a gazdaság talpra állásának egyértelmű jelei mellett mikroszinten nem sok kedvező hír érkezett, a befektetők most arra várnak, hogy a makroadatok javulása után a vállalati eredmények is meghaladják a várakozásokat. A hét első felében főként kiskereskedelmi láncok közlik eredményüket, a Dow Jones ipari indexben szereplő cégek közül pedig az Alcoa jelent elsőként, pénteken. A makroadatok közül lényegesnek egyedül a pénteki munkanélküliségi ráta tűnik, a várakozások szerint ez 5,6 százalékra emelkedett márciusban a februári 5,5-ről. A szakértők nagyobb része szerint jó hírek esetén a következő hetekben a Nasdaq végre jobban teljesíthet a blue-chipeknél.

Európa ezúttal is a tengerentúli trendet követheti.