A tavalyi 15,1 milliárdos, 57,3 százalékos növekedést jelentő adózás előtti profit után az idén 15,5 milliárdos nyereséget vár a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) - jelentette be Erdei Tamás elnök-vezérigazgató az éves közgyűlésen.

A tulajdonosok (akik között már csak 0,4 százaléknyi kisrészvényes akad) az adó utáni profit 20 százalékát kitevő, 2,3 milliárdos osztalék kifizetéséről döntöttek a tavalyi év után. Az eredménytartalékba közel 8,88 milliárd forint került, a saját tőke így 72,8 milliárd forintra nőtt. Erdei hangsúlyozta: a stabil növekedéshez a saját tőkét a továbbiakban is az éves infláció felett kell majd növelni.

Az éles bankverseny miatt tavaly 0,1 százalékponttal, 2,6 százalékra csökkent az átlagos kamatrés az MKB-nál. A bank 22,87 milliárdos nettó kamateredménye 7 százalékos, a díj- és jutalékbevételek 6,66 milliárdos mutatója ugyanakkor 18,6 százalékos előrelépést jelez. Nem véletlen, hogy a társaság lakossági, kis- és középvállalkozási nyitása során a jutalékos módozatokra teszi a hangsúlyt.

Tavaly tovább javult a hitelportfólió minősége, amelynek immár 99 százaléka problémamentes. A megképzett 9,58 milliárdos céltartalék mintegy 760 milliós csökkenést jelez 2000-hez képest. A jól diverzifikált kölcsönportfólión belül feltűnő a kockázatos agrárágazatból való kivonulás (itt már csak 11,5 milliárdos az állomány). Az ügyfélforrások elegendők az ügyfélkihelyezések teljes fedezésére.

A közgyűlés ismét megerősítette a fő tulajdonos Bayerische Landesbankkal és BAWAG-gal kötött visszterhes vagyonátruházási szerződést. Tavaly az MKB két, fejenként 5-5 millió dolláros szindikált hitelt vett át e társaságoktól.

Az idén a társaság közel 8 százalékkal kívánja növelni a tavalyi 903,3 milliárdos mérlegfőösszeget. Az 546,5 milliárdos ügyfélhitel-állomány a tervek szerint 17, az 538,3 milliárdos betétvolumen 13-14 százalékkal nőne. Az MKB az idén négy, egy-két éven belül további három-négy újabb fiókot nyit. Call-centerük startja után napokon belül indul az SMS-banki szolgáltatás. Megkezdődött az informatikai rendszer két-három évig tartó teljes cseréje, amelyhez kizárólag saját erőből biztosítják a forrást.

Binder István