Sportbiztosítás: éleződő verseny
Öt évre szóló csoportos sportbiztosítási szerződést kötött az ARAG Biztosító és a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ). Berényi János, a 64 sportági szakszövetséget tömörítő NSSZ elnöke a felek tájékoztatóján elmondta: a megállapodás révén mintegy 300 ezer hazai sportoló juthat baleset-biztosításhoz.
Lapunk számításai szerint az ARAG - amely öt biztosítót megelőzve nyerte el a szerződést - évi mintegy 60 millió forint díjbevételhez juthat az NSSZ-ügylet révén. A társaság ugyanakkor maga is a sportszövetség szponzorává lett, mert a díj egy részét visszajuttatja a szervezetnek.
A megállapodás szerint az évi pár száz forintos díj fejében teljes megrokkanásra 2 milliós, baleseti halálra 500 ezer forintos, csonttörésre és 28 napi táppénzre egyaránt 3-3 ezer forintos térítés jár a károsultnak - mondta el Borbély Attila, az ARAG vezérigazgatója. A biztosítási kötvény a sportoló versenyengedélyét igazoló intelligens kártya. Újdonság a piacon, hogy az ARAG nemcsak a sportesemény helyszínén vagy odautazóban történő balesetekre, hanem a nap 24 órájában bárhol történt sérülésre fizet.
A mostani szerződés nyomán elképzelhető, hogy egy sportoló balesete esetén egyszerre két-három helyről is kap biztosítási térítést. A vagyonbiztosításokkal ellentétben élet ági módozatnál ezt engedik a hazai jogszabályok.
A piac másik nagy szereplője, az Allianz Hungária ugyanis több sportág szerveivel, így a Magyar Labdarúgó-szövetséggel és a Hivatásos Labdarúgók Szakszervezetével kötött megállapodást. Biztosítotti körük mintegy 120 ezer főre rúg. A QBE Atlasz 2004 végéig a Magyar Olimpiai Bizottság és az olimpiai csapat biztosítója. E társaság csoportos módozatainál évente jó pár fontos sporteseményt (legutóbb például a vízilabda Eb-t) biztosított. Ügyfélkörük létszáma így évente 5-30 ezer fő, díjbevételük 10 millió forintos nagyságrendű.
Piaci szakértők szerint a sportbiztosítási piac itthon legföljebb évi pár száz millió forint díjbevétellel kalkulálhat. Az alacsony szolgáltatású "tömegmódozatok" mellett az élsportolók számára egyesületük gyakorta exkluzív, nagy kárkifizetésű biztosítást is köt.
Binder István


