BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra bővül az acélkereslet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A világ acélkereslete az idén már megközelítheti, jövőre pedig meghaladhatja a 2000. évi rekordszintet az OECD elemzője szerint. Ám a globális termelés is felülmúlta eddig a tavalyi szintet, a nagy gyártók csökkentése ellenére.

A világ acél iránti igénye az idén újra szorosan megközelítheti,

jövőre pedig - nagyjából 3 szá-zalékkal erősödve - mintegy

25 millió tonnával túllépheti a 2000. évi rekordszintet - jelentette a Bloomberg az OECD acélszekciójának igazgatója, Franco Mannato előrejelzésére hivatkozva. Ezen belül az ipari országokat, köztük hazánkat is magában foglaló OECD acélszükséglete 2,5 százalékkal nőhet 2003-ban, főleg a japán felhasználók jóvoltából. A globális piac élénkülésében szerepe lehet Kínának is, amely várhatóan legalább hét-nyolc évig nettó importőr marad.

A növekvő kereslet reményében a vezető európai gyártók (Arcelor, Corus, ThyssenKrupp) áremelést jelentettek be, és még a nyáron hasonló lépeseket terveznek. Igaz, ez a drágítás csak viszonylagos, hiszen a világpiaci árszint 20 éves mélypontra sülylyedt az elmúlt évben a visszaesett kereslet és a folytatódó túltermelés nyomán.

A világpiac egyensúlyának jelentős megbomlását jól jelzi, hogy az OECD égisze alatt a múlt héten tartott újabb nemzetközi acélértekezleten a részt vevő országok ismét állást foglaltak a felesleges, gazdaságtalan kapacitások leépítésének szükségessége mellett. Eszerint, az 1998. évi szinthez képest, még az év végéig 95 millió tonnával csökkentik az összkapacitást a korábban tervezett 82,6 millió helyett. Az évtized közepéig még további 22-30 millió tonna kapacitású üzemet iktatnak ki a világtermelésből.

VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.