BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Színesedő lakossági számlakínálat

A lakossági folyószámla-kínálat elsősorban nyilvánvalóan a magánszemélyekért folytatott harcnak köszönhetően nemcsak egyre szélesebb körű, hanem mind színesebb is. A különböző konstrukciók és kondíciók között nem könnyű eligazodni, de a maguknak bankot keresőknek megéri az alaposabb kutakodás.

A bankok az utóbbi időben érzékelhetően kényeztetni igyekeznek magánszemély ügyfeleiket. A lakosság megszerzéséért folyó verseny azonban nem díjcsökkentésben (az üzletág kiépítésének jelentős költségei miatt a pénzintézetek szerint erre nem is lenne mód), hanem a szolgáltatási paletta szélesítésében teljesedik ki. Már az is nagy dolog persze, hogy a bankok a magánszemélyeknél - a vállalkozásokkal ellentétben - legfeljebb csekély díjemelést hajtanak végre. Például az Általános Értékforgalmi Banknál (ÁÉB) a lakossági ügyfelek számlaterhe egy év alatt az állandó megbízásoknál mindössze tíz, míg az esetieknél mintegy húsz forinttal nőtt. Az ÁÉB közben kiegészítő szolgáltatásként ingyenes telebankhasználatot (ÁÉB és Eurocard/Mastercard bankkártyával rendelkező ügyfelek esetében) vezetett be.

A Budapest Bank (BB) a számlavezetési díjat növelte havi 150-ről 170 forintra, és öszességében felfelé módosított a készpénzfelvételi jutalékon is. "Cserébe" viszont díjtalan telebanki, sőt mobilbanki (ebből persze csak a light-változatot) ad ügyfeleinek. Érdemes kitérni arra is, hogy a rendszeres átutalás esetén széles körűvé vált a pénzintézeteknél - így a BB-nél is - az, hogy a folyószámla mellé hitellehetőséget is kapcsoljanak. A BB-nél ennek összege a rendszeres átutalással érkező pénz kétszerese, minimum 20 ezer, maximum félmillió forint. Az ilyen keret árát persze elég alaposan megkérik a bankok. Ez a pénzintézet háromszázalékos rendelkezésre tartási jutalékot számít fel a fel nem vett hitelösszeg után, a kölcsönállománynál pedig, napi nyilvántartás alapján, két ezreléket kérnek el - a jelenleg 21 százalékos kamat mellett - adminisztrációs díjként.

A legjelentősebb emelést talán a ma is a lakossági piac legmeghatározóbb szereplője, az OTP Bank hajtotta végre. A havi zárlati díj ugyan csak 15 forinttal nőtt, az átutalásoknál is mindösze 5-10 forintos volt az emelkedés, a készpénzfelvételnél azonban a fix költség 20 forinttal történő növelése mellett komoly érvágás lehet a felső korlát eltörlése. Régebben ugyanis a bank a készpénzfelvételnél 90 forintot és 2,5 ezreléket úgy számított fel, hogy bármennyit vett is fel az ügyfél, nem fizetett 3 ezer forintnál többet. Ha raádásul mindezt a változtatás összeadjuk, akkor már jelentős lehet az itt számlával rendelkező ügyfelek számára a módosítás. Díjpolitikájának bírálata ellen érvként az OTP szolgáltatásainak - kétségkívül - széles körét szokta felhozni. Mára viszont több olyan pénzintézet is akad, amely a lehetőségek szinte teljes tárházát felvonultatja a lakossági ügyfelek megnyerése érdekében.

A lakossági piacon komolyan ringbe szálló pénzintézeteknél általánosnak tekinthető, hogy az ügyfelek (akár éjjel-nappal hívható) telefonos szolgálat segítségével intézhessék banki ügyeiket. Elterjedtek a különböző elektronikus kapcsolatok, és nem ritka a rövid szöveges üzenetek (SMS) alkalmazása és az internetes ügyintézés lehetősége sem. A mobilbankolás (wap) azonban - talán nem is meglepő módon - még nem terjedt igazán el.

Már nincs is sok lehetőség arra, hogy a bankok különböző újdonságokkal rukkoljanak elő. Ezek között a legfrissebb inkább hiánypótlásnak tekinthető. A CIB Bank ugyanis 2002. május 22-től az interneten, valamint a CIB24 telefonos szolgáltatásán keresztül lehetővé tette - a Westel-mobilfeltöltés mellett -, hogy már a Pannon GSM mobiltelefon-előfizetői kártyákkal rendelkező ügyfelek is feltölthessék készüléküket.

A különlegességek között említhető meg, hogy a magyar pénzügyi piacon az Inter-Európa Bank (IEB) - állítása szerint - egyedülálló szolgáltatásként kínálja ügyfelei részére az expressz devizaátutalást. A bank a forint-deviza, illetve deviza-deviza konverzióval járó, egyszerű kimenő devizaátutalások teljesítését a megbízás benyújtását követő második banki munkanapra vállalja, ha a devizaösszeg nem haladja meg a 100 000 dollárt, vagy az annak megfelelő konvertibilis devizaösszeget.

Az expressz devizaátutalási megbízásokat a meghirdetett hivatalos devizaárfolyamtól eltérő, a tárgynapon napközben, az aktuális piaci árfolyamok alapján külön jegyzett devizaeladási árfolyamon teljesítik. Feltétel még, hogy a külön adott átutalási megbízás banki munkanapon délelőtt 10 óráig beérkezzen.

Egyre jobban terjednek a magánszámlák esetében is a csomagolt szolgáltatások, illetve mind sokszínűbbé válik az alaptermékkel kapcsolatos kínálat is. Ezen a téren pedig valóban egészen kiváló helyezést ér el az OTP Bank. Az elektronikus számlacsomag a 980 forintos havi díjért igazán bőséges lehetőséget (korlátlan számú átutalás, havi négy ingyenes, majd viszonylag barátságos költségű bankjegykiadóautomata-használat, webkártya, ennek minden kellékével és feltételével) kínál.

Az IEB a "klasszikus" folyószámla mellett ajánlja Mentor elnevezésű megoldását. Ez csomagban tartalmaz elektronkártyát (ezt egyébként szinte minden pénzintézet a normál-folyószámlavezetésnél is kifejezetten szorgalmazza), balesetbiztosítást és assistance segélyhívó szolgáltatást. Ezek keretében az IEB partnere az Europe Assistance, illetve a Generali-Providencia Biztosító, amely súlyos baleseti sérülések és baleseti halál esetén a biztosítás kedvezményezettje részére egymillió forintot juttat. A biztosítás kedvezményezettje lehet a biztosított számlatulajdonos, egy általa megjelölt másik személy, illetve a biztosított örököse is. Az IEB Teenager és Student elnevezéssel is kínált számlákat, amelyeknél a havi díj mindösze 50, illetve 30 forintot tesz ki. A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) is gondol a fiatalokra, a Student folyószámla vezetésének havi díja a normálmegoldás 250-450 forintjához képest mindössze 80 forint.

A csomagolt szolgáltatások terén persze még mindig a Citibank viszi el a pálmát. Már csak azért, mert itt gyakorlatilag nincs is igazán más. A Comfort díjcsomagnál amennyiben az ügyfél havi átlagegyenlege meghaladja a 600 ezer forintot, abban a hónapban elengedik a számlavezetési díjat. A Control díjcsomagnál emellett díjmentes a citikártyás készpénzfelvétel, a forintátutalás, illetve az ügyfél ingyen adhat rendszeres átutalási vagy csoportos beszedési megbízást CitiPhone Banking telefonos ügyfélszolgálaton keresztül a következő hónapban.

Sok bank igyekszik olyan folyószámla-konstrukciót is ajánlani, amely befektetésre is alkalmas. A HVB Banknál például csak a Prémium elnevezésű megoldásnál lehet pénzt határidőre lekötni. Az OTP Bank külön megtakarítási számlakonstrukciót alkalmaz. A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) pedig meglehetősen sokrétű lehetőséget nyújt azoknak az ügyfeleinek, akik pénzük fialtatását is a pénzintézetnél szeretnék megoldani. A különböző megoldásokat böngészve megállapíthatjuk, hogy a K&H-nál nem érdemes beérni azzal az egyszerű bankszámlával, amelynek kondíciói táblázatunkban szerepelnek. Számtalan kedvezmény kapcsolódik ugyanis például a Trambulin elnevezésű csomaghoz. Emellett pedig a bank kiemelt - egymillió forintnál nagyobb - összeggel számlát nyitó ügyfeleinek is egy külön típussal kedveskedik. Ennek díja (1,2 ezer forint havonta) elsőre ugyan elég borsosnak tűnik, de a kondíciók teljes körének - amibe persze a befektetési lehetőség is beletartozik - vizsgálata erősen árnyalja ezt a képet. A pénzintézet ráadásul - egyébként ma már szintén nem egyedüliként - biztosítást is kapcsol szolgáltatásaihoz.

B. Varga Judit

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.