BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre súlyosabb terheket kénytelen elviselni a szlovák költségvetés, vészesen nő az államadósság kamatterhe

Szlovákiát az ág is húzza; nem elég, hogy a Fico-kormány kénytelen futószalagon bevezetni a megszorítócsomagokat, még a költségvetés kamatterhei is egyre emelkednek. A szlovák államadósság finanszírozási költsége az idén megközelíti a kétmilliárd eurót.

Hiába jönnek sorra a konszolidációs csomagok, a növekvő szlovák államadósság miatt egyre nagyobb adósságtörlesztéssel néz szembe az ország. 

Fico szlovák államadósság
Robert Fico kormánya a szlovák államadósság egyre nagyobb kamatterheivel kénytelen szembesülni / Fotó: AFP

Az ARDAL, vagyis a szlovák államadósság-kezelő központ adatai szerint idén már 1,9 milliárd eurónyira rúg Szlovákia adósságtörlesztése, ami az éves hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékának felel meg. Ez kis híján annyi, mint a most épülő eperjesi, turócszentmártoni és pozsonyi kórház együttes költsége. 

Ráadásul a törlesztendő összeg viharos ütemben nő: 

  • tavaly még az ideinél 400 millióval kevesebbet, 1,47 milliárdot kellett csak törleszteni, 
  • 2023-ban pedig az összeg alig haladta meg az egymilliárd eurót. 
  • Jövőre ez az összeg már a GDP 1,5 százalékán lesz, abszolút számokban kifejezve a 2 milliárd eurót is átlépi. 
  • Ha a jövőben nem folytatódnak a takarékossági csomagok, akkor 2029-ben már a GDP 2,1 százalékát, 3,5 milliárd eurót lesz kénytelen Pozsony törlesztésre fordítani. 
  • Idén egyébként az adósságkezelő központ azzal számol, hogy 12 milliárd euró értékben vesz fel új hitelt, amivel a régi hiteleket és a kamatterheket törleszti.

 

Szlovák államadósság: egyre nő a kamatteher 

A kedvezőtlen helyzet oka két tényezőben keresendő: egyrészt egyre inkább nő az ország adósságállománya, a másik, hogy a kamatok is érezhetően emelkednek. 

  • Például 2015 és 2020 között a 10 éves szlovák államkötvények után fizetendő kamat átlagosan csupán 0,5 százalék volt. 
  • Napjainkban viszont az átlagos kamat 3,4 százalék, vagyis a Covid-időszak előtti szint közel hétszerese. 

Ez persze magyarázható azzal, hogy az Európai Központi Bank az infláció megfékezése érdekében emelte az alapkamatot. Ami súlyosabb gond, hogy időközben Szlovákia jó pénzügyi híre is megkopott: 2020 előtt kis híján ugyanolyan feltételekkel jutott hitelhez, mint Németország. 

Napjainkban viszont közel egy százalékponttal magasabb kamatot kérnek Pozsonytól, mint Berlintől.

A jövőben tovább romlanak a pozíciók, hiszen most még a 2015 és 2020 között nagyon kedvező feltételekkel felvett hiteleket törleszti az ország, ám rövidesen jönnek a magas kamatterhű, egyre tekintélyesebb tételek. Már csak azért is, mert riasztó módon, a bruttó hazai össztermékhez, a GDP-hez viszonyított adósságállomány csekély 5 év leforgása alatt alig 48 százalékról 60 százalék fölé nőtt. 

Óriási a kereslet az államkötvények iránt

Például 

  • a tavalyi évet 59,3 százalékon zárta Szlovákia, 
  • idén viszont már a Költségvetési Tanács (RRZ) szerint 61,8 százalékon lesz az államadósság – a Fico-kormány futószalagon érkező takarékossági csomagjai ellenére. 
  • A költségvetési tanács arra figyelmeztet, hogy 2028-ig a GDP 2,4 százalékának megfelelő korrekciót kell végrehajtani annak érdekében, hogy az ország megállítsa az államadósság növekedését.

Valószínűleg az adósságterhekkel, illetve a példátlan lakossági vásárlókedvvel magyarázható, hogy 2026 első negyedévében várhatóan ismét lakossági államkötvényeket dobnak a piacra.

 2025 márciusában a pénzügyminisztérium először biztosított lehetőséget az érdeklődőknek, hogy lakossági államkötvényeket vásároljanak, és a szaktárca legnagyobb döbbenetére ezek három nap leforgása alatt elfogytak. 

A lakosok két kötvény közül választhattak. 

  • A Befektető (Investor) elnevezést viselő, 2 éves kötvény 3 százalékos éves kamatot kínált, 
  • a 4 éves futamidejű Hazafi (Patriot) kötvény 3,3 százalékos éves kamatozást nyújt. 
  • A pénzügyminisztérium tavasszal összesen 500 millió euró értékben dobott piacra államkötvényeket. 

Ugyan a jövő évi feltételek még nem ismertek, de várhatóan az ideihez hasonló kondíciók mellett lesz lehetőség lakossági kötvényeket vásárolni.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.