A vagyon nő, a termékek száma stagnál
A befektetési alapok dinamikus növekedése imár 15 hónapja tart, ezen belült az elmúlt egy évben 600-ról 860 milliárd forintra bővült a nyílt végű konstrukciók összesített nettó eszközértéke.
A folyamatot azonban nem követte a termékek számának gyarapodása, hiszen 2001 júniusa óta egy darabbal csökkent az alapok száma, így most 95 konstrukció működik a piacon. Ezen belül hat alap megszűnése és csak öt létrehozása történt meg. Egyértelműen megfigyelhető, hogy az alapkezelők a speciális igényeket kielégítő termékeket indítottak, hiszen mindegyik első a megcélzott piaci szegmensben.
Az OTP Dollár Kötvény és az OTP Euró Kötvény a devizamegtakarításoknak nyújt alternatívát, hiszen a nettó eszközértéket az alap nevében szereplő devizában állapítják meg. A CA TopPharma az első iparági alap Magyarországon. A Raiffeisen Likviditási ala-csony kockázat mellett az adóhitel igénybevételének lehetőségét is nyújtja az ügyfeleinek. A néhány hete indult K&H Ingatlanpiaci pedig az első alapok alapja konstrukció.
Az alapkezelők rangsorában a legjelentősebb megugrást a K&H produkálta, amely pénzpiaci termékének offenzívája miatt immár a harmadik legtöbb vagyont kezeli.
Az alapok számának stagnálása egészséges vagyonkoncentrációval járt együtt. Már 51 alapban van több mint egymilliárd forint, ezen belül 14 tőkéje a tízmilliárd forintot is meghaladja. Ellenben 11 konstrukció mérete nem éri el a tőkepiaci törvényben meghatározott minimális induló saját tőkét.
Mivel nem valószínű, hogy újabb szereplő komolyabb részt tudna hasítani magának a piacból, ezért a további innováció a meglévő alapcsaládokon belül történhet meg. A kisebb alapok fenntartását egyébként a törvényi előírások sem támogatják.
Az alapok számának nagymértékű emelkedésére tehát nem számíthatunk, de a meglévő termékek átalakítása továbbra is kedvelt terep lesz egy új befektetési stratégia megvalósításához.
Munkatársunktól


