Európa megmakacsolta magát
Noha az előző napi pihenő után ismét jelentős esés mutatkozott a Wall Streeten, az európai indexek ezúttal nem engedelmeskedtek az ilyenkor szokásos gravitációnak: a londoni FTSE ugyan gyengült, Párizsban és Frankfurtban viszont pluszban mozgott az index. A technológiai szektorban természetesen az esés volt jellemző, és a távközlési felszereléseket gyártók sem remekeltek. Az olajpapírok azonban ezúttal felfelé mozdultak el, és a holland Ahold várakozás feletti eredménye nyomán a kiskereskedők is javítani tudtak. A Vivendi azért maradt ki az esésből, mert egyes hírek szerint napokon belül megszabadulhat veszteséges olaszországi fizetőtévé-érdekeltségétől. A Stoxx-részvények közül 3 százalék felett esett még a Prudential, az Ericsson és a Vodafone, ez utóbbi ismét 1 font alá került. Tíz napból kilencedszer gyengült az AstraZeneca.
Amerikában a piac nagy várakozással tekintett az Intel negyedévközi beszámolója elé, ezt megelőzően azonban a Merrill Lynch erős vételről tartásra tette le a papírt, és még több más félvezetőgyártóét. A hatás nem maradt el, újabb jelentős esés következett be a házépítők kivételével szinte minden szektorban. Több kiábrándító hír nyomán hatalmasat estek a mobilszolgáltatók is. A Nasdaq lapzártánkkor 2,2, a Dow 1,5 százalékos mínuszban járt.
Kelet-Európában általában kissé lefelé csúsztak az árak, Moszkvában viszont az olajpapírok drágulása 2 százalékos pluszt okozott.


