Devizapiac
Továbbra is a részvénypiac mozgása határozza meg a dollár euróval szembeni árváltozását, s mivel a hétfői hatalmas emelkedés után tegnap visszatértek a kételyek a Wall Streetre, a zöldhasú is lejjebb ereszkedett. Noha a részvények esése már a határidős indexek alapján várható volt, az euró reggel még 98 centet ért. A nap folyamán azonban lassan felfelé mozdult a közös európai pénz, s a folyamatot csak fokozta a vártnál gyengébb fogyasztói bizalmi adat. Délutánra az euró közel került a 99 centes szinthez, azonban elérni nem tudta azt. A részvénypiacon ugyanis egy-két százalékos mínusznál oldalazni kezdtek az árfolyamok, s ez kivárásra ösztönözte a devizakereskedőket is.
Az euróval szemben a japán deviza gyengült a dollárral szemben, ugyanis a piac aggódni kezdett a szigetország gazdaságának kilábalásával kapcsolatban. Egyre többen hangoztatják, hogy Koidzumi 16 hónapos miniszterelnöksége alatt nem sok minden történt a gazdaság rendbetételére, a japán pénzügyminiszter pedig tegnap arról beszélt, hogy a jövő évben az adóbevételek jelentősen apadnak majd. A dollár kevéssel 120 jen fölé erősödött, s a szakértők szerint a héten elérheti akár a 123 jenes szintet is.


