BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

Újfent intervenciós spekulációk ütötték fel fejüket a nemzetközi devizapiacokon. Egy japán illetékes ezúttal is a szokásos homályos fogalmazással próbálta a piac tudtára adni, hogy jobb lesz, ha nem veszik a jent. Úgy tűnik, hogy az időről időre egy ténylegessel is megtámogatott verbális intervenciók hatásosan működnek, a deviza tegnap is elugrott a lövőcselre. A japánok számára nagy gondot jelent, hogy a jen az év eleje óta 11 százalékkal erősödött a dollárral szemben. Ennek megállítására már május eleje óta 33 milliárd dollárt fordítottak, eddig kevés tartós eredménynyel. A tegnapi nyilatkozatot követően kötelességtudóan több mint fél százalékkal gyengült a jen. Egy dollár 116,9 jent ért délután New Yorkban, míg egy nappal korábban még 116,3-ért is lehetett dollárt vásárolni. Az euró ellenében természetesen hasonlóan teljesített a japán deviza.

Az amerikai részvénypiac gyengélkedése közepette alig változott az euró/dollár kurzus. Az európai fizetőeszközzel 1,0065 dollár környékén kereskedtek tegnap délután. Londonban az angol font a Wall Street nyitása után ledolgozta délelőtti esését. A font sterlinggel 1,5696 dolláros szinten kereskedtek, ami megegyezik előző napi értékével.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.