Ismét 90 százalék felett a Matáv
Ismét 90 százalék fölé emelkedett a Matáv részesedése az Első Pesti Telefontársaságban (EPT). A Matáv - pénteki bejelentése szerint - közvetlenül 87,40, az Investel Rt.-n keresztül pedig további 3,48 százalékos befolyással bír az EPT-ben. Mint ismeretes, a legnagyobb hazai távközlési cég már járt korábban is 90 százalék fölött az EPT-ben, akkor azonban az új tőkepiaci törvény megsértésével növelte részesedését. Ezt később leépítette az eredeti szintre, az előírásoknak megfelelően nyilvános vételi ajánlatot tett, majd apránként vásárolgatta az EPT papírjait. Igaz, a nyilvános ajánlat nem bizonyult túl sikeresnek, hiszen mindössze 0,22 százaléknyi papírt ajánlottak fel a tulajdonosok, mégis ez teremtette meg a lehetőséget a Matáv számára, hogy tovább vásárolgassa az EPT-részvényeket.
Az EPT-üzletnek a Matáv értékelése szempontjából nincs jelentősége, korábban is inkább csak az volt a kérdés, hogy vajon a legnagyobbaknak is be kell-e tartani a szigorúan vett törvényi előírásokat: a PSZÁF jól vizsgázott, a Matávnak is be kellett tartania. (VG)


