Jóváhagyták a Polfa eladását
Újabb sajtóhírek jelentek meg a Richter Gedeon Rt. lengyelországi gyárvásárlásával kapcsolatban. A Rzeczpospolita lengyel napilap hét végi száma tudni véli, hogy a lengyel kincstárügyi minisztérium múlt szerdai ülésén elfogadta a magyar cég ajánlatát a Polfa Grodzisk 51 százalékos részvénycsomagjának megvételére. A lap szerint a varsói minisztérium megadta az engedélyt a privatizációs szerződés aláírására az ügyben illetékes Mazowiecki vajdaság privatizációs hatóságának.
A magyar gyógyszergyárnak nincsenek hivatalos információi arról, hogy megszületett volna a varsói döntés - nyilatkozott a Világgazdaságnak Kovács László, a magyar gyógyszergyár kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. A Richter így továbbra is arra vár, hogy Wieslaw Kaczmarek kincstárügyi miniszter igent mondjon. A magyar gyógyszergyár az utóbbi időben kissé szkeptikussá vált a lengyel sajtóhírekkel kapcsolatban, hiszen azok legutóbb még magát a kincstárügyi minisztert idézték, aki állítólag úgy nyilatkozott, hogy még június végéig döntés születik a Polfa magánosításáról.
A lengyel gyárvásárlásra kapott engedély helyett a gyógyszergyár tegnap csak azt tudta bejelenteni, hogy vételi megbízást adott húszezer törzsrészvény megvételére. A közlemény szerint a sajátrészvény-vásárlás célja az volt, hogy a vállalat tovább folytassa bónuszrészvényprogramját. Ennek keretében az igazgatóság, a felügyelőbizottság, illetve a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottak számára juttat teljesítményük alapján részvényeket, amelyeket évente kétszer, július közepén, illetve karácsony előtt osztanak ki. A legutóbbi juttatáskor 17 371 részvény osztottak ki. A kiadott mennyiség részben a vállalat eredményességétől függ, ám a fő szempont, hogy mikor teljesülnek azok a feladatok, amelyek elvégzését az igazgatóság határozata alapján bónuszrészvényekkel jutalmazzák.
A Richter sajátrészvény-állománya az elmúlt időszakban drasztikusan lecsökkent, a féléves jelentés szerint mindössze 68 780 papír volt a társaság birtokában, szemben az 1999. december 31-i 358 463 darabbal. A Richter kizárólag a bónuszrészvényprogramok fedezetére használja a részvényeket. A dolgozói-vezetői jutalmazáson kívül ebből a részvénycsomagból juttattak papírokat a tavalyi centenárium kapcsán azoknak az orvosoknak és gyógyszerészeknek, akik az 1999-ben megvásárolt részvényeiket három éven keresztül megtartották.


