Nem eladó az Unipetrol?
Cseh elemzők szerint sokkal valószínűbb az Unipetrol privatizációjának leállítása, mint az, hogy valamelyik érdeklődővel újrakezdjék a tárgyalásokat, esetleg új pályázatot írjanak ki. Annak ellenére nyilatkoztak így a CTK hírügynökségnek a szakértők, hogy Jirí Rusnok miniszter elhintette az új tender lehetőségét. A PKN Orlen és a korábbi pályázaton nyertes Agrofert közel egy hónapja már megállapodott abban, hogy közösen vizsgálják át az Unipetrol könyveit, így a miniszter minden bizonnyal arra utalt, hogy hiába az együttműködés, a korábban a megfelelő garanciákat bemutatni nem tudó Agroferttel már nem köt szerződést az állam. A PKN mellett egyébként a Rotch Energy is jelezte, hogy még mindig érdeklődik az Unipetrol iránt, a korábbi tenderen szintén alulmaradt Mol-OMV konzorcium részéről azonban nem hangzott el hasonló nyilatkozat. (VG)