Dráma Frankfurtban és Párizsban
A teljes katasztrófától csak néhány, a trenddel szembe menő hír óvta meg a főbb nyugati tőzsdéket, bár a frankfurti DAX 9,4 és a párizsi CAC 8,4 százalékos heti bukása alighanem így is sokaknak gyomoridegességet okozott. Szinte nem volt olyan hír, ami kapaszkodót jelentett volna: Európában főleg a biztosítók és a távközlési ipar képviselői fogtak ki gyenge napokat. Az iraki feszültség oldását jelentő hír a fegyverzetellenőrök beengedéséről nyugalom helyett csak szó szerint olaj volt a tűzre, hiszen innentől már az olajpapírok sem adtak tartást az indexeknek. A hét fő európai vesztese az Alcatel volt, amelynek árfolyama csütörtökre szinte összeomlott.
Amerikát sem kímélte a kedvezőtlen trend, bár itt főleg céghírekre alapozódott a rossz hangulat. A nagyobb cégek közül a McDonald's, a JP Morgan és az EDS adott ki profitfigyelmeztetést. Ez utóbbi hír a nagy versenytárs IBM papírjait is kiterítette: a Dow Jones 3,9, a Nasdaq 4,4 százalékkal esett vissza.
Sokáig Budapest és Moszkva is ellenállt a nemzetközi tendenciáknak: a BUX mindöszsze 44 ponttal, 0,59 százalékkal csúszott lejjebb, komolyabb visszaesést csak csütörtökön élt át a piac. A forgalom azonban továbbra is csapnivaló: mindössze 18,7 milliárd forintnyi papír forgott a piacon.
Az indexet ezúttal egyértelműen a Mol mentette meg: az olajpapír 1,9 százalékkal tudott erősödni az elmúlt héten. Az OTP sokáig szintén hozzásegített az index tartásához, ám csütörtökön az addig folyamatosan emelkedő bankpapír nagyott esett, s ezt már a pénteki 3 százalékos korrekció is csak 2 forintos heti pluszba tudta visszaemelni.
A Matáv számára viszont fekete lett a hét vége: a társaság papírjai pénteken megduplázták egész heti veszteségüket. Nem túl szép emlék az elmúlt öt nap a gyógyszergyártóknak sem, ám igazán az 5 százalékot bukó Pannonplast és a közel 10 százalékot eső NABI emlékezik majd nehezen az elmúlt hétre.


