Elmérgesedett a vita az egyik legnagyobb kelet-európai részvényalap, a londoni Baring Emerging Europe Trust igazgatósága és egyes tulajdonosai között. Az egyik legnagyobb részvényese, az ugyancsak brit Laxey Partners ugyanis három saját jelöltet akar delegálni a zártkörű alap igazgatóságába a szeptember 23-án esedékes közgyűlésen, egy jelenlegi igazgatót pedig visszahívatna.
Ha az igazgatókat beválasztanák, akkor a Laxey visszavásároltatná 9 százaléknyi részvényét a nettó eszközértéknek megfelelő árfolyamon. Az alap részvényeinek piaci árfolyama - a legtöbb zártkörű alapéhoz hasonlóan - elmarad a részvényenkénti nettó eszközértéktől. A Laxey szerint egyébként több más részvényes is vissza akarja vásároltatni papírjait az eszközértékhez közeli szinten.
Mindez az jelentené, hogy az alapnak jelentős mennyiségű befektetését kellene likvidálnia, hogy a kifizetési igényeknek eleget tehessen. A Baring Emerging Europe Trust teljes vagyona a legfrissebb (július végi) beszámoló szerint 304 millió dollár, ennek 20,4 százaléka, azaz mintegy 62 millió volt magyar részvényekbe fektetve. A tíz legnagyobb súllyal szereplő papír között szerepel az OTP, a Matáv és a Richter is.
Egyes hírek szerint a Laxey terveit támogatná a Deutsche Bank arbitrázsüzletága is, mely szintén a részvényesek között van. Az elmúlt hetekben 7,46 százalékos pakett megszerzését jelentette be a Bear Stearns International Trading, de egyelőre nem jelezte, hogy milyen szándékai vannak a papírokkal.
A Baring igazgatósága mindenesetre tegnap levelet juttatott el valamennyi részvényeshez, s ebben a Laxey javaslatainak elutasítására szólított fel. Az igazgatóság hangsúlyozta, hogy valamennyi részvényes érdekeit képviselnie kell, s ezzel nem egyeztethető össze a Laxey saját delegáltjainak szerepe. A levél emlékeztetett arra, hogy az alap 1994-es indulása óta átlagosan évi 14,5 százalékos hozamot produkált dollárban számolva. (OP)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.