BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét karcsúbb lesz a BUX

A szokásos kosár-felülvizsgálat alapján októbertől kikerül a BUX index kosarából a Pick. A kritériumoknak meg nem felelő NABI egylőre maradhat, így 14 papír árfolyammozgása befolyásolja majd az indexet.

Elvégezte a Budapesti Értéktőzsde a BUX index kosarának félévente esedékes felülvizsgálatát. Ennek során kiderült, hogy a NABI részvénye immár másodszor nem felelt meg az előírt követelményeknek. E szerint ki kellene kerülnie a kosárból, azonban az indexbizottságnak joga van egy alkalommal ettől eltérő javaslatot tenni. Mivel az utóbbi időszakban a céggel kapcsolatban megjelent hírekből úgy ítélte meg a bizottság, hogy a következő időszakban már megfelelhet a különféle likviditási követelményeknek a papír, a vezérigazgató ezt elfogadva úgy döntött, hogy még egy fél évre maradhat a kosárban a papír. Az érdekes kérdés, hogy ha a bizottság által is ismert publikus információk hatására eddig semmiféle javulás nem következett be a papírnál, miért valsózínű az, hogy ez hamarosan megtörténik.

Ezzel a BUX megmenekült attól, hogy 13-ra csökkenjen tagjainak száma. Az eddigi 15 cég közül ugyanis a Pick Szeged kénytelen távozni. A szalámigyár ugyan csak először nem felelt meg a kritériumoknak, azonban a kivezetési kérelem miatt a bizottság azt javasolta, hogy már októbertől kerüljön ki a kosárból. A vezérigazgató e javaslatot is támogatta.

Mivel új papír bekerülésére esély sem volt, ezentúl 14 papír ármozgása befolyásolja majd a BUX-ot. Hogy milyen mértékben, az szeptember 23-án derül ki, ekkor dönt a súlyokról a BÉT. Az viszont már most egyértelműnek látszik, hogy a legsúlyosabb papír továbbra is az OTP marad. Az index még nem említett tagjai a Matáv, a Mol, a Richter, az Egis, a BorsodChem, a TVK, az Antenna Hungária, a Danubius, a Démász, a Pannonplast, a Rába és a Synergon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.