Kártyaboomra számítanak
Egy éven belül a jelenlegi mintegy 160 ezer darab magyarországi klasszikus hitelkártya számának megduplázódását várja a Mastercard - nyilatkozta Szabó Lívia Judith, a kártyatársaság Magyarországért felelős ügyfélkapcsolati igazgatója. A rendkívüli növekedési várakozás különösen annak fényében szembetűnő, hogy a piac a betéti (debit-) kártyák terén már meglehetősen telített: az év első hat hónapjában mindössze 4,2 százalékkal, mintegy 210 ezer új plasztikkal tudott növekedni az így 5,3 millió darabos teljes hazai bankkártyapiac.
A Magyarországon kibocsátott plasztikkártyák között 3,2 milliós arányával 61 százalékos részesedést élvező Mastercard a klasszikus hitelkártyák terén még csak második a Visa mögött, ami döntő részben annak tudható be, hogy az erre a piacra elsőként belépő Citibank 1999. januári indulása után igen sokáig csak Visa-emblémás hitelkártyákat forgalmazott. A százezres hitelkártya-állományt tavaly novemberben elérő pénzintézet legsikeresebb terméke a Westel aranykártyás ügyfeleinek kínált co-branded hitelkártya, amelynek száma augusztusban lépte át az ötvenezret.
Szakértők szerint a két nagy kártyatársaság hitelkártyaversenyében számottevő változást hozhat az OTP belépése: a jövő tavasszal az eddigi azonnali terheléses C hitelkártyája mellett klasszikus bankkártyát is kibocsátó pénzintézettel kapcsolatban sokan "borítékolják", hogy partnerül a Mastercardot választja. Az ugyancsak jövő tavasszal piacra lépő K&H-val kapcsolatban azonban mindkét társaságnak közel azonos esélyt adnak a szakértők azzal kapcsolatban, hogy melyik cég emblémája díszíti majd a plasztikot.
A Mastercard-kapcsolattal bíró három klasszikus hitelkártya-kibocsátó bank (CIB, Citibank, Raiffeisen) és a kártyatársaság az elkövetkező hetekben közös reklámkampányba kezd a termékkel kapcsolatos ismeretek bővítése céljából. Az alapvetően oktató jellegű kampánytól valamennyi bank ügyfélszámának növelését reméli.


