A nyerskávé tőzsdei határidős árai érezhetően emelkedtek az elmúlt hetekben, miután a befektetési alapok idejét látták a vásárlásnak. A novemberi szállítású robusta tonnánkénti árfolyama például hétfőn 644 dolláron tetőzött Londonban, amire már másfél éve nem volt példa. Ám ez a szeptember elejétől számítva már 5,5 százalékos drágulás csak viszonylag jelentős, hiszen egy rendkívül nyomott szintről indult el. A Magyarországon igen kedvelt nyerskávéfajta ára ugyanis a múlt év végén 36 éves mélypontra, 356 dollárra zuhant, és azóta is jórészt 500 dollár közelében mozgott. A kilencvenes években a londoni tőzsdei jegyzések általában meghaladták a tonnánkénti ezerdolláros szintet, sőt 1994-ben rövid ideig még a 4000 dolláros határt is átlépték a súlyos brazíliai fagyok nyomán.
Ráadásul az elemzők arra számítanak, hogy a mostani emelkedő trend nem lesz tartós, és legkésőbb az ősz végére kifullad az új délkelet-ázsiai termés világpiaci megjelenésével. Óvatosságukat erősítheti az is, hogy tegnap kora délután már csak 627 dollárért jegyezték a robusta tonnáját, ami tízdolláros csökkenés a hétfői záráshoz képest. A spekulatív jellegű kereslet élénkülését ugyanis nem követte hasonló mérvű szakmai érdeklődés, mivel a feldolgozók még jól ellátottak készletekkel.
A tőzsdei spekulánsok figyelmét az elmúlt hetekben több hír is a kávé felé fordította. Legfőképp az, miszerint a világ első számú termelője és exportőre, Brazília augusztusban állami árverések sorát indította el, hogy - a Washingtonban 46,9 millió zsákra (egyenként 60 kilogrammosak) becsült - idei rekordterméséből mintegy hatmillió zsáknyit viszszatarthasson a világpiacról. Emellett a dél-amerikai ország jövő évi terméskilátásait a mostaninál gyengébbnek ítélik meg.
Másrészt az utóbbi években a második helyre feltört Vietnam jelentős kiviteli galoppja megtört a szeptemberben végződő folyó idényben. Az első hét hónapban 31 százalékkal szűkült az export, és az éves mennyiség sem haladja meg várhatóan a 670 ezer tonnát. Az előző idényben még 800 ezer tonnás rekordot ért el a kivitel, nagymértékben hozzájárulva a jelentős világpiaci túlkínálat kialakulásához és az árak zuhanórepüléséhez.
A vietnami export mostani visszaesésének az okát főleg a veszteséges ültetvények ritkításával, illetve a minőségi szerkezetváltási próbálkozásokkal magyarázzák. A helyi kínálat jelenleg mindössze 1-2 százalékát kitevő értékesebb arabica fajta részarányát hosszabb távon 20 százalékra szeretnék emelni. Ám a szakértők szerint a helyi termelőkön csak a robusta tartós árszilárdulása segíthetne, hiszen a délkelet-ázsiai ország arabica kávéja minőségben aligha versenyezhet majd a latin-amerikaiéval a világpiacon.
Végül India idei kávétermelése is mintegy 7 százalékkal csökkenhet az elmúlt tíz év legsúlyosabb aszálya nyomán. A dél-ázsiai ország ugyan csak kevesebb mint 4 százalékkal részesedik a világtermelésből, ám kínálatának 85 százalékát exportálni szokta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.