BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyolc-tíz vevőjelölt a Pb-nél

A félmilliós lakossági ügyfélkör eredményességtől függetlenül keresetté teszi a Postabankot (Pb) - vélik a pénzintézet vezetői. Singlovics Béla vezérigazgató szerint a tavalyi 2,2 milliárd forintnál több mint egymilliárddal kisebb lehet az év végi veszteség.

Az év végére a tavalyi 2,2 milliárd forintos negatív eredménynél több mint egymilliárd forinttal kedvezőbb adatot vár Singlovics Béla, a Postabank vezérigazgatója. A vezető szerint a pénzintézet veszteségének jelentős részét az okozta, hogy nem volt megfelelő az üzleti aktivitás a bankban. Ezt jól példázza az a tény, hogy miközben a hazai bankrendszer előremozdult, a Pb az idei év végére legfeljebb a tavalyi piaci részesedés megtartását tűzheti ki célul.

Király Júlia, a pénzintézet elnöke elmondta: a kimutatások szerint továbbra is stabil, közel félmillió számlát vezető lakossági ügyfélkörük a bank eredményességétől függetlenül rendkívüli értéket képvisel. A bankvezetők tájékoztatása szerint 8-10 hazai és külföldi pénzintézet érdeklődik a Pb iránt.

A lakossági és a kis- és középvállalkozói ügyfelekre összpontosító bank vezérigazgatója a lakáshitelek kapcsán elmondta, minden forrásszerzési lehetőséget megvizsgálnak a piaci térnyerés érdekében. Singlovics Béla érzékeltette: ha mostani tárgyalásaikon sikerül kedvező refinanszírozási szerződést kötniük az FHB-val, lemondanak a PK Bank jelzálog-hitelintézetté alakításáról.

Singlovics szerint nincs szükség a Postabank informatikai hálózatának gyökeres megújítására. Február 15-re azonban kiépül az a hálózat, amely kapcsolatot teremt a bankcsoportnál működő rendszerek között, megkönnyítve a piacépítés szempontjából mind fontosabb adatbányászatot, illetve a hálózat majdani könnyű összekapcsolását a leendő vevő rendszerével.

A bankvezetés továbbra is fontosnak tartja a Magyar Postával kialakított stratégiai szövetséget, ám a korábbi fellengzős és drága fejlesztési tervek megálltak 18 postahivatal rendszerbe kötésénél - hangzott el. Singlovics Béla szerint a Postabank hamarosan - várhatóan veszteség nélkül - eladja a Diákhitel Központban (DK) lévő 33 százalékos üzletrészét az MFB-nek. Az ingyenes számlakondíciók biztosításáért a Postabank jutalékot kap a DK-tól, amely így némileg csökkenti az ingyenes számlavezetés költségeit.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.