Koncentrálódó lakástakarék-piac
A Fundamenta és a Lakáskassza-Wüstenrot lakás-takarékpénztár részvényesei a két vállalat egyesülését tervezik - adta hírül a két cég közös nyilatkozatban. Ez jogilag a Lakáskassza-Wüstenrot Rt.-nek a Fundamenta Rts-be olvadásával történik meg. Az egyesülés révén a tulajdonosok piaci pozíciójuk további erősödését és az eredmény jelentős javulását kívánják elérni, amelyre a két vállalat önállóan ilyen mértékben nem lenne képes.
Az erők koncentrációja hoszszú távon is munkahelyeket biztosítana a belső és külső munkatársaknak egyaránt - áll a közleményben. A tervek szerint a beolvadás 2003 közepére valósulhat meg.
A Lakáskassza szeptember 1-jétől vette át az Otthon Lakás-takarékpénztár ügyfélállományát, így piaci részesedése 27 százalékra nőtt. A Fundamentával együtt részesedésük 50 százalék körülire emelkedik majd, így fele-fele arányban osztozhatnak az OTP Lakás-takarékpénztárral a piacon.
A Fundamenta csaknem 100 százalékban a német Schwabish Hall AG tulajdonában van, jegyzett tőkéje 1,5 milliárd forint, amit az év végéig fel kellene emelnie kétmilliárdra. A Lakáskassza-Wüstenrot 27,9 százalékban az osztrák, 23,5 százalékban a német Wüstenrot tulajdonában van, a Generali Providencia 30, a HVB Bank 15, a Volksbank Magyarország pedig 2,8 százalékos részesedésével. A Lakáskassza jegyzett tőkéje 1,6 milliárd, így itt is tőkeemelésre lenne szükség.
A féléves adatok szerint a teljes szektor 819 ezer szerződést kezelt, ennek értéke 544 milliárd forint.


