Szinte teljesen mindegy, hogy rossz, vagy jó hír érke-zik-e újabban a tengerentúli tőzsdékről, a piaci reakció különbsége kis túlzással csak annyi, hogy kicsit, illetve nagyot emelkedik-e az adott árfolyam. A Dow Jones immár hetedik hete zárt zsinórban emelkedéssel, s a Nasdaq is csak egyszer tartott pihenőt. A befektetők és az elemzők véleménye egyre inkább elszakadni látszik, előbbiek újabb és újabb papírokra ráharapva öntik vissza a részvénypiacról korábban kivont pénzt, utóbbiak szerint viszont túlzott az eddigi emelkedés. A General Electric például kismértékben csökkentette eredményvárakozását, a válasz jelentős drágulás volt. Természetesen akadtak esést okozó hírek is, a Home Depot és a Brocade például gyengült a profitkilátások rontása miatt. A hét végére elfogyni látszott a szerdán és csütörtökön még őrülten tomboló bika ereje, de a Dow így is 2,6, a Nasdaq pedig 4,1 százalékos erősödéssel zárta a hetet.
Európában ? a New York-i piacot követve ? a csipgyártók iránt volt hatalmas érdeklődés. Jól szerepeltek a pénzügyi papírok is. Az indexek azonban sokszor lényegesen pesszimistábbnak tűntek az amerikai mutatóknál, amit jól jelez, hogy a Stoxx 50 index csak 3,5 százalékot emelkedett a héten, pedig a Siemens mellett más jelentősen dráguló techpapírok is szerepelnek benne.
Budapesten két blue chip jóvoltából egyértelműen vételi volt a piac, a hét elejének óvatos kereskedése után csütörtökön jelentős ugrás következett, pénteken pedig tovább emelkedett az index. Az OTP és a Matáv egyaránt 6 százalékot erősödött, a szokottnál élénkebb forgalom mellett. A Richter és a Mol ezúttal kimaradt az emelkedésből. Váratlanul újra belekaptak az Egisbe, mely 11 százalék feletti mértékben ugrott meg. Brókerek szerint újra felfedezték a külföldiek is a Démászt, mely 12 százalékot drágult. Csendesen, rejtélyesen kúszott felfelé közel 10 százalékot a BorsodChem is. A vesztesek között a három gépipari társaságot, valamint a Graphisoftot és a Humetet találjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.