BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heti részvényajánló

Az elmúlt hetek meredek emelkedése után meglehetősen nehéz volt olyan papírt kiemelni, melynél az emelkedési potenciál egyértelműen meghaladja az esés kockázatát. A Computer Associates (CA) grafikonjára ránézve ráadásul pont olyan érzése lehet az embernek, hogy igazán ráférne egy szaftos kis korrekció a papírra. Ezzel némiképp egyetértve azonban úgy tűnik, kellően minőségi papírról van szó ahhoz, hogy nyereségre lehessen szert tenni vele a következő hetekben.

A CA árfolyama még az utóbbi hetek ugrása ellenére is 65 százalékkal áll alacsonyabban az év eleji szintjénél. A kurzus még mindig jelentős bizonytalansági diszkontot tartalmaz a korábbi évek könyvelésével kapcsolatban felmerült kételyek s felügyeleti vizsgálat nyomán. A SEC azt próbálja megállapítani, hogy a társaság korábbi vezetői szándékosan manipulálták-e az eredménybeszámolókat azért, hogy saját részvényopcióik értékét növeljék. Egyre többen hajlanak ugyanakkor arra, hogy a közeljövőben már nem várható olyan bejelentés a cég könyveivel kapcsolatban, mely érzékenyen érinthetné az árfolyamot. Sokkal inkább előtérbe kerülnek a fundamentumok, melyek viszont igen erősnek tűnnek.

A világ ötödik legnagyobb szoftvergyártója az idén eddig háromszor módosította felfelé profit-előrejelzését, s egyszer lefelé. Ez utóbbi is tévesnek bizonyult, mert a harmadik negyedben a kétcentes várakozás helyett négycentes eredményről számoltak be. Az elemzők szerint a csökkenő keresletre reagálva a társaság a költségcsökkentésen túl sikeresen alakítja át üzleti modelljét is. A harmadik negyedéves eredmény mellé a társaság felfelé módosította éves tervszámait is, az pedig nem igazán jellemző, hogy alulteljesítsék saját várakozásaikat. Ennek fényében a legfrissebb elemzések nagyobb része a papír jelentős alulárazottságáról beszél, a cég stabil cash-flow-termelő képességét még nem árazta be a piac.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.