Jól indult az elmúlt hét a világ értéktőzsdéin, hiszen a Fed szerdai kamatdöntését megelőzően erősödést könyvelhettek el mind az európai, mind az amerikai értékpapírpiacok. Az amerikai jegybank 50 bázispontos kamatvágását, illetve az Európai Központi Bank és az angol jegybank döntését, miszerint maradnak a kamatok, nem tudták még megemészteni a piaci szereplők. A New York-i Dow Jones index ugyan a héten szerény 0,2 százalékos emelkedést könyvelhetett el, ám négy hét töretlen emelkedését követően a Nasdaq 0,1, az S&P 500 mutató pedig 0,7 százalékot veszített értékéből. Igaz, ehhez a kamatdöntés mellett többek között a McDonald's baljóslatú kilátásai is hozzájárultak.
Az európai színtéren egyedül a londoni és a párizsi tőzsdeindex realizálhatott nyereséget, igaz, ez is mindössze 0,9-0,9 százalékos erősödést jelentett. A legrosszabbul a frankfurti DAX mutató járt, csütörtökön és pénteken összesen 6,4 százalékot zuhant az értéke, amelyben az Infineon váratlan, veszteségről szóló gyorsjelentése is szerepet játszott. A német börze indexe a héten 2,4 százalékkal került lejjebb.
Bár a hét utolsó kereskedési napja csekély, mindössze 38 pontos erősödéssel zárult, a BUX heti szaldóját így is sikerült pozitívba átlendíteni. Az árnyalatnyi korrekció nem érintette a forgalmat, az továbbra is négy-hat milliárd forint magasságában mozgott.
A blue chipek közül a Mol-részvénytulajdonosok örülhettek a legjobban, hiszen az olajipari papír a hét eleji megingást követően stabilan emelkedett, s 6,9 százalékkal növelte értékét a héten. A BorsodChem részvényeseit nem hatották meg a kedvező háromnegyed éves számok, illetve a cég bejelentése, miszerint rekordévre van kilátás, a papírok ugyanis 3,1 százalékot veszítettek értékükből a hét folyamán. Nem sikerült az elmúlt hét a Richter Gedeonnak és az OTP-nek sem, az előbbi 2,1, az utóbbi 2,6 százalékkal került lejjebb. Hasonlóan szerepelt a Matáv is, 7 forintot veszített értékéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.