A Synergon növekedésre számít
Reményeink szerint véget ért a Synergon nehéz periódusa, a cég várhatóan teljesíti a 2002-es terveket, a társaság egyre nagyobb perspektívában gondolkodhat, és a regionális tevékenységre helyezi a hangsúlyt - mondta Czakó Ferenc, a Synergon Rt. elnök-vezérigazgatója. A Synergon pozitív nulla körüli eredménnyel számolt 2002-re, míg a harmadik negyedév végén még 60 milliós vesztesége volt a cégnek.
Az idei év sok bizonytalanságot tartogat, éppen ezért "guruló tervezést" végez majd a cég, de 2003-ban enyhe árbevétel-növekedés várható, az eredményben pedig erőteljes javulás. A cég az árbevételen belül a szolgáltatások arányát kívánja jelentősen növelni, és az új piacokon is a szolgáltatások értékesítésére fókuszálunk - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató. A cég regionális működésének középpontba állításával holdingszerűvé alakul a vezetési struktúra. Ezentúl nem a Synergon Rt. menedzseli majd a leányvállalatait, hanem a Synergon igazgatósága a leánycégek vezetőivel közösen alkotja az executive committee-t.
Az idén beérik a Synergon újabb akvizíciója is - tette hozzá Czakó. Szlovákiában és Szlovéniában olyan cégeket vizsgáltak meg, amelyek tevékenysége közel áll a Synergon portfóliójában találhatókéhoz. Az akvizíciót részvényvásárlással vagy más befektető bevonásával is megvalósíthatja a társaság, de elképzelhető a kormányzati működőtőke bevonása is kockázati tőkealapon keresztül. A regionális kereslet mindenképpen nő az it-szektor iránt az EU-csatlakozásnak köszönhetően. Magyarországon ennek önmagában piacbővítő hatása lehet, de csak akkor, ha a cégek száma nem csökken. Remélhetőleg a kormányzati informatikai kiadások mértéke is megnő, így a Synergon árbevételén belül nőhet a kormányzati megrendelések aránya.
A következő években a társaság növekvő eredményességre számít. Osztalékfizetésre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a cég bővülését a fenntartható növekedés érdekében már nem az eredményből kell finanszírozni.


