Az OTP mától kínál diákhitelt
Az OTP Bank fiókjaiban január 20-ától ingyenesen vehetik át a diákhitel-igénylési csomagot azok a hallgatók, akiknek már van juniorszámlájuk a pénzintézetnél, vagy akik ilyen számlát nyitnak, és a hitelt erre kívánják folyósítani - mondta Hegedűs Éva, a pénzintézet lakossági divíziójának ügyvezető igazgatója pénteki tájékoztatóján.
Az OTP kiemelt partnereinek tekinti a diákokat, ezért fejlesztette ki a juniorszámlát és az ehhez kapcsolódó bankkártyát, amit ma már mintegy 300 ezren használnak, és ezeknek a számláknak az állománya több mint 13 milliárd forintot tesz ki.
A felsőoktatási képzésben részt vevő, körülbelül 360 ezer hallgató közül eddig közel 120 ezer igényelt diákhitelt. Hegedűs Éva szerint a diákhitelezésben mennyiségi növekedés érhető el, hiszen magas az újonnan bevonható hallgatók köre, de lesznek olyanok is, akik megváltoztatják a jelenlegi banki kapcsolatukat.
Mint ismeretes, a diákhitelt eddig csak a Postabankon keresztül kaphatták kézbe a hallgatók. Hegedűs Éva úgy véli, hogy az OTP-nek számos előnye van versenytársaival szemben: országosan több mint 1100 ATM-et üzemeltet, ahonnan kedvezményes díjakkal vehetnek fel készpénzt a hallgatók, komplex banki szolgáltatáshoz juthatnak az ügyfelek, és vonzó lehet az is, hogy az első 500 ügyfél Nokia mobiltelefont kap ajándékba.
A pénzintézetnél az internetes és telefonos szolgáltatás ingyen vehető igénybe. A mobilszolgáltatásnál a bankkártyabirtokos számára új szerződéskötéskor a havidíjat 2003. szeptember végéig elengedik.
Az OTP Bank által kifejlesztett tanulmányi kölcsönnel rendelkező ügyfelek is igényelhetik a pénzintézeten keresztül a diákhitelt. Ilyen tanulmányi kölcsönt eddig közel 1300 hallgató vett igénybe, a teljes állomány közel 40 millió forintot tesz ki. (LJ)


