Keljfeljancsit játszó hozamok
Meglehetősen hektikusan alakultak a kötvényalapok hozamai az elmúlt héten, s így utólag nézve az járhatott a legjobban, aki mindjárt az első jegybanki kamatcsökkentést követően realizálta nyereségét, másnap pedig visszavásárolta befektetési jegyeit. A hosszabb futamidejű állampapírokat tartalmazó alapok hozama egyetlen nap alatt ugyanis fél-másfél százalékkal nőtt, ami éves szintre vetítve meglehetősen szép nyereséget jelent. Az MNB újabb kamatvágása után azonban az előző nap elért hozamok másnap szinte teljesen lemorzsolódtak.
A befektetők mindig az elmúlt három hónapos hozamok alapján döntenek, s félő, hogy ez ezúttal sem válik be - jegyezte meg Holtzer Péter, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója. A levegőben ott lebeg a kamatemelés lehetősége, a forint árfolyama ugyanis nem éppen abban az ársávban van, amelyet az MNB elfogadhatónak tart az inflációs cél elérése érdekében. Egy esetleges kamatemelés pedig - hasonlóan tavaly júniushoz - a kötvényalapok hozamában is nyomot hagyna. Jól jött, hogy tőkeindexált, illetve vállalati kötvények is vannak a portfóliónkban, hiszen ezek kevésbé érzékenyek a hozamváltozásra - magyarázta Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő szakembere, hozzátéve: mérsékelni kívánják a portfólió kamatérzékenységét is.
Ha valaki az elmúlt három hónap hozamain fellelkesülve a kötvényalap mellett dönt, az éves távlatban jó döntésnek bizonyulhat, ám két-három hónapon belül már nem biztos - tette hozzá a portfóliókezelő. Jelenleg a jegybanki kamatmozgásokra kevésbé érzékeny pénzpiaci alapok tűnnek jó választásnak, főként, hogy az elmúlt napok banki betéti kamatcsökkentései nyomán felértékelődött szerepük. A befektetők azonban meglehetősen nehezen mozdulnak az egyes konstrukciók között. (FB)

