A Mol Rt. igazgatósága szerdán foglalkozott a gázüzlet helyzetével, tegnap pedig tájékoztatón ismertette részletesen az üzletág helyzetét. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Mol nemcsak részvényesei, hanem az ország biztonságos gázellátása szempontjából is kiemelt fontosságúnak tartja az új gázárszabályozás elfogadását, mivel csak ezzel biztosítható az, hogy a Molnak rendelkezésre álljanak a szükséges források a fejlesztésekre. Az elnök-vezérigazgató szerint ideális esetben a gáztörvény július 1-jétől, az új gázárszabályozás pedig januártól léphet életbe, s csak ez utóbbi részleteinek ismeretében tud a Mol arról dönteni, hogy eladják-e a gázüzletet, vagy nem.
A Mol vezetői kifejtették, hogy az irreálisan alacsony hazai gázárak nyomán az évek során teljesen eltorzult a fűtés struktúrája, olyan helyeken is földgázt használnak, ahol a világon sehol máshol nem. Ennek következtében évről évre nő a földgázfogyasztás, az utóbbi napok kemény téli időjárása nyomán pedig a rendszer kapacitása határára érkezett. Mivel a mindenkori kormányok az 1994-es gáztörvény semmibevételével mesterségesen alacsonyan tartják a gázeladási árat, jelentős veszteséget okozva a Molnak, az olajtársaságnak nincs forrása a szükséges fejlesztésekre. Jelenleg csak a biztonságos működéshez szükséges karbantartásokat végzik, miközben a következő években a szükséglet nő, a Mol tárolói kapacitása viszont rekonstrukció nélkül hét év alatt megfeleződik.
A Molnak 2010-ig 300-425 milliárd forint közötti összeget kellene beruházásokra fordítani ahhoz, hogy biztonsággal elláthassa az ország gázellátását, erre azonban ma nincs meg a forrás. A májusi gázáremelés nyomán a legjobb esetben csökkenő olajár és erős forint esetén is csak nullszaldót érhetnek el az idén, a további eredményesség pedig attól függ, hogy milyen gázár-szabályozási rendszert vezetnek be jövő januártól.
Mosonyi György vezérigazgató kiemelte, hogy a Mol teljesíti törvényi kötelezettségét, így a gázellátásban nem lesz probléma. Hozzátette: a hároméves átfutás miatt a beruházások nem halogathatók már sokáig, s a lehető leghamarabb meg kell hogy teremtődjön rájuk a fedezet. Szemmelveisz Zoltán, a gázüzletág ügyvezető igazgatója szerint a jelenleginél a május utáninál mintegy 10-15 százalékkal magasabb gázeladási ár lenne megfelelő ahhoz, hogy a Mol el tudja indítani a szükséges fejlesztéseket. (ÁG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.