Devizapiac
Hétfő után tartotta magát a dollár kedden is a világ devizapiacain. Habár jelentős növekedést sem a jennel, sem az euróval szemben nem tudott felmutatni, megszakította a hetek óta tartó csökkenő trendjét. Az ilyen irányú változásoknak a tengerentúli és a japán gazdaságpolitikusok egyaránt örülnek. Utóbbiak számára a gyenge deviza egyike azon kevés tényezőknek, melyek kiutat jelenthetnek az ázsiai gazdaság elhúzódó stagnálásából. Az elmúlt hónapban a jen árfolyama bőven a tolerálható szint fölé erősödött, intervencióra azonban a többszöri felvetés ellenére sem került sor. A dollár két hete még 118 jen alatti értéken állt. Tegnap a kurzus a hétfői 121,31 jenről 121,51-ra változott.
A dollár euróval szembeni viselkedésére továbbra is az iraki konfliktus nyomja rá elsősorban a bélyegét. Alan Greenspan tegnapi szenátusi beszámolójában az amerikai gazdaság fellendülését a háborús bizonytalanság megszűnéséhez kötötte. Az elmúlt napok eseményei a korábbiakkal ellentétben éppen a beavatkozás elmaradását valószínűsítők állaspontját erősítette. A dollár árfolyama növekedett ugyan, de a változás nem volt jelentős. A kurzus a hétfői 1,073 dolláros euróár után a nap közepén 1,0714 dolláron állt.


