Akik régi bútorokkal, képzőművészeti alkotásokkal és műtárgyakkal kívánják berendezni otthonukat vagy irodájukat, sokszor nem rendelkeznek akkora szakismerettel vagy egyszerűen annyi idővel, hogy a számtalan hazai galéria, aukciósház kínálatából egyenként összeválogassák a szükséges darabokat. Emiatt hiánypótló lenne a hazai piacon egy olyan galéria, amelyik vállalni tudná, hogy például a könyvszekrénytől a tintatartóig egy dolgozószoba teljes berendezését a kívánt stílusban összeállítja és leszállítja a megbízónak - vélekedik Forró Tamás. A műkereskedelembe néhány évvel ezelőtt "átigazolt" médiaszemélyiség most a megfelelő helyszínt keresi terve megvalósításához: mint mondja, egy 500-800 négyzetméteres, jó helyen lévő, reprezentatív belvárosi üzletben gondolkodik, amelynek kialakításához más befektetőkre is számít. Felmerült egy, a Váci utcában régóta működő műkereskedő cég helyiségeinek megvásárlása, ám ez az üzlet végül nem valósult meg.

Forró Tamás szerint egy ilyen enteriőrgalériának annál is inkább helye lenne a magyarországi műkincspiacon, mivel a színvonalas bútorok, berendezési tárgyak belföldi utánpótlási forrásai egyre inkább kiapadnak. Ez külföldi áru behozatalát teszi szükségessé, és a tervezett vállalkozás éppen ezt tekintené egyik legfontosabb feladatának. Döntően Nagy-Britanniából, kisebb részben Franciaországból és a Benelux államokból hoznának be műtárgyakat, ahol a történelmi körülményeknek köszönhetően nagy számban maradtak fenn színvonalas kastély- és lakásberendezések. A nemzetközi mű-kereskedelem csúcsdarabjainak (például Rubens-festményeknek) a behozatala nyilvánvalóan irreális lenne, ám a megbízható minőségű, színvonalas régi bútoroknál és berendezési tárgyaknál már más a helyzet: ezek árai - az ottani kínálat bősége miatt - immár a magyarországi gyűjtők számára is megfizethetők.

A hazai műtárgyutánpótlás látványos apadásának Forró Tamás szerint elsősorban az az oka, hogy mára jórészt elfogytak azok a "rejtett kincsek", amelyek gyűjtői ambíciókkal nem rendelkező személyek tulajdonában voltak (például örökség révén), és amelyek a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan áramlottak a galériákba, aukciósházakhoz. Ma már csak egy-egy nagyobb gyűjtemény piacra dobása pezsdítheti fel a kínálatot (ilyen volt például tavaly a Nagyházi Galéria által elárverezett Kékedi-hagyaték), ám ez túlságosan ritkán következik be ahhoz, hogy kielégítse az igényeket.

A tervezett - várhatóan árveréseket is szervező - enteriőrgaléria a tulajdonos személyes ízléséhez is igazodva döntően a XVIII. század második és a XIX. század első felének stílusirányzataival foglalkozna, ám az ennél régebbi vagy későbbi korszakoktól sem zárkóznának el. A potenciális megbízók között az üzletember szerint magánszemélyek mellett cégek és közintézmények is szerepelhetnek: utóbbiak növekvő jelentőségét jelzi, hogy Forró Tamás tavaly többek között a Sándor-palota berendezéséhez is szállított műtárgyakat.