Hosszúra nyúlt a haláltusa, de vége: bezár a tinibutik-hálózat, ezernél is több dolgozó útilaput kap
Vége egy korszaknak a brit és ír vásárlói főutcákon, azaz a „high streeteken”: a Claire’s bejelentette, hogy bezárja mind a 154 üzletét a térségben. A drasztikus lépés és a csődállapot következtében több mint 1300 munkavállaló veszíti el az állását – írja az Origo. A főként tinédzserek körében kedvelt üzletek elhasalásának oka az erős, online piacterek formájában hódító ázsiai konkurencia, valamint a fogyasztói kör szokásainak megváltozása. Magyarországi boltbezárásról nincs hír.

Nem menekül meg a brit Claire’s
A Világgazdaság oldalán több alkalommal foglalkoztunk a kiskereskedelmi üzletlánc nehéz helyzetével. Az amerikai lánc földbe állása után egy ideig úgy tűnt, hogy a brit hálózat megmenekül, ám az Origo most brit sajtóbeszámolók alapján arról ír, hogy ez a lehetőség is elúszott. A felszámolással megbízott Kroll tanácsadó cég megerősítette a hírt: az üzletek április 27-én végleg beszüntették a kereskedelmi tevékenységet.
A mostani döntés a hírek szerint nem érinti a márka európai hálózatát, valamint azt a közel 350 értékesítési pontot sem, ahol a Claire’s más üzletláncokon (úgynevezett koncessziós partnereken) belül van jelen.
A Claire’s évtizedeken át megkerülhetetlen szereplője volt a plázáknak és a sétálóutcáknak, különösen a fiatalabb vásárlók körében. A szakértők szerint azonban a márka nem tudott helytállani egy brutális árversennyel jellemzett környezetben, főként azért, mert az olyan ultraolcsó online óriások, mint a Shein és a Temu, teljesen aláásták a lánc árazását.
Ráadásul az elemzők szerint az üzletek formátuma elavulttá vált, és nem tudták megszólítani a közösségimédia-vezérelt Z és alfa generációt.
A tinédzserek egy része a gyorsan változó online trendek felé fordult, míg mások a tartósabb, prémiumékszereket kezdték keresni.
Az üzletlánc tulajdonosa, a Modella Capital már az év elején figyelmeztetett, hogy a karácsonyi szezon katasztrofálisan sikerült.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.


