BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régiónk a növekedés motorja

A Generali Holding Vienna AG konszolidált díjbevétele 4,5 százalékkal, 2,62 milliárd euróra bővült 2002-ben, ám a javulás a kelet-közép-európai régiónak köszönhető. Werner Moertel igazgatósági tag a Világgazdaságnak elmondta: az idén már szerényebb, 6 százalékos növekedéssel számolnak a közép-európai régióban, ám ez konzervatív becslés.

A kelet-közép-európai régió tavaly a Generali Holding Vienna AG díjbevételének már több mint 22 százalékát adta, szemben az elmúlt évi 18 százalékkal, 2005-ben a holding teljes díjbevételének már közel 30 százaléka származna innen - közölte Dietrich Karner, a Generali Holding Vienna AG elnöke bécsi sajtótájékoztatóján. A holding díjbevétele 2002-ben 4,5 százalékkal, 2,62 milliárd euróra bővült, ami a hét közép-európai ország 28,8 százalékos bővülésének köszönhető, hiszen az osztrák biztosító díjbevétele 0,8 százalékkal, 1,92 milliárdra mérséklődött.

A Generali Holding Vienna AG nettó üzleti eredménye ugyanis 26,8 millió euróra gyarapodott a 2001. évi 14,7 millióról. Az Ausztriát és Csehországot sújtó árvizek után 16 milliós kárfizetési kötelezettség terhelte a holdingot, a viszontbiztosítási piac megingása miatt duplájára nőttek a viszontbiztosítási díjak, ami a tarifáikra is hatott, emellett a tőkepiac omlásával kellett megbirkózniuk. Ez utóbbi az életbiztosítási piacot sem hagyta érintetlenül, a díjbevétel 2,7 százalékkal mérséklődött, elsősorban a unit-linked biztosítások visszaesésének köszönhetően. A konszern osztaléka részvényenként változatlanul 1,82 euró lesz.

A tavaly megszerzett kelet-európai Zurich biztosítókkal együtt egyébként 2,7 milliárdot tenne ki a holding díjbevétele, ám ezeket még nem vonták be teljesen a csoportszintű mérlegbe. Magyarországon a Generali-Providencia április elsejétől tesz eleget a Zurich biztosítási szerződéseiben vállalt kötelezettségeinek. Amennyiben érdeklődő lesz a kiürített társaság iránt, úgy a Generali eladja, máskülönben beolvasztja egy másik leányvállalatába - mondta kérdésünkre Werner Moertel.

A régió díjbevételének növekedését a tavalyi 28,8 százalékot követően az idén 6 százalék körülire várják - mutatott rá Moertel, hozzátéve: ez egy konzervatív becslés, s az esetleges akvizíciókat sem tartalmazza. A Generali-Providencia Rt. esetében még nem lehet tudni, hogy sikerül a Magyar Posta mint disztribúciós hálózat kiesését ellensúlyozni. Ez pedig rányomja bélyegét a régió díjbevétel-alakulására. A Generali-Providencia Biztosító Rt. tavalyi díjbevétele 23 százalékos növekedéssel 88,2 milliárd forintra nőtt. A holding igazgatósági tagja az idén Csehországtól várja a legnagyobb bővülést.

A térség vállalatai közül a szlovák biztosító 2006-ra, a tavaly létrehozott horvát társaság 2009-re, a többi leányvállalat 2005-re válna nyereségessé. A Generali-Providencia már profitot termel, s ez évtől a cseh társaságuk is. Az elkövetkező évek stratégiai célkitűzései között szerepel az életbiztosítási ágazat erősítése, az expanzió, a disztribúciós hálózat bővítése, ami banki és pénzügyi szolgáltatókkal való együttműködésben öltene testet. Célkitűzéseik között szerepel, hogy a Generali-csoport Közép- és Kelet-Európában vezető biztosítótársasággá váljék, és 2005-ben már 900 millió euró díjbevétel származzon ebből a térségből.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.