HVB: vonzó kkv-hitelfeltételek
A HVB Bank Rt. és az Európai Beruházási Bank képviselői módosították a két bank 2001 decemberében kötött, 80 millió euróra vonatkozó hitelszerződését, s egy 20 millió eurós keretet a kis- és középvállalkozások támogatására különítettek el. (A 80 milliós keretből 40 milliót már lehívtak.) Egyelőre kérdéses, hogy ez a hitelösszeg bővíthető-e, ám mint Doffek Ágnes, a HVB vezérigazgató-helyettese elmondta: reményeik szerint a keret az idén elfogy.
A konstrukció a meglévőnél jóval vonzóbb feltételek mellett kínál hitelt a kkv-szektor számára. Míg a nem támogatott hitelek esetében az egyedi költségei éves szinten 2-4 százalék között mozognának, a kamatrés pedig 5-7 százalék lenne, addig az EU-támogatásnak köszönhetően az egyszeri folyósításnál 1 százalékos jutalékot és 0,5 százalék rendelkezésre állást számítanak fel. A legalacsonyabb kamat, euróalapú kölcsön esetén, euró LIBOR plusz 50 bázispont, a forintban felvett kölcsönök esetén pedig Bubor plusz 50 bázispont. A felső határ azonban ennél jóval magasabb - hangzott el.
Módosulást jelent a korábbi EIB-hitelekhez képest az is, hogy nemcsak beruházásra vehetik igénybe az összeget, hanem tartós forgóeszközök növekedésének finanszírozására. is A hitelintézet ebből a keretből mintegy 400 vállalkozásnak szeretne kölcsönt folyósítani - mutatott rá Doffek Ágnes. A HVB jelenleg a hazai kkv-szektor 30 százalékát tudhatja ügyfelei között, ám az üzleti volument illetően a piaci részesedése ennél alacsonyabb, 8-10 százalékra rúg.
A hitelszerződés keretében a HVB Bank az Európai Unió kis- és közepes vállalkozások hitelezését támogató pénzügyi alapjából jutott forráshoz. Az Európai Bizottság kiemelt feladatként kezeli a kis- és közepes cégek piaci szereplésének támogatását, arra kívánja ösztönözni a bankokat is, hogy minél nagyobb mértékben vegyenek részt a kkv-k finanszírozásában - hangsúlyozta Jürgen Köppen, az unió Magyarországon akkreditált nagykövete.


