BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult a Brau-árfolyamrakéta?

Több mint duplájára emelte a Brau Union Hungária árfolyamát a hó elején az anyavállalat áttételes megvásárlásáról szóló hír. A befektetők ugyanis itthon is hasonlóan gáláns, 20-40 ezer forintos ajánlatra számítanak.

Az elmúlt héten kiugró emelkedést mutatott a Brau-részvény. A papír egy hónapja 5500 forint környékén mozgott, az osztrák anyavállalat áttételes felvásárlása nyomán beindult spekuláció a múlt hét elejére 8000, a heti zárásra

12 300 forintig emelte az árát. Várakozások szerint a növekedés még korántsem ért a végéhez, hiszen a magyar cég részvényeseinek majdan felkínálandó ár egyes számítások alapján elérheti akár a 30 ezer forintot is.

A háttérben az osztrák sörpiac fő tulajdonosa és a rivális Heineken közötti hosszú távú stratégiai megállapodás áll, amely egy Cebra (közép-európai söripari megállapodás) nevű partnerség révén tizenhárom országban egyesítené a vezető holland és osztrák gyártók tevékenységét. Ennek jegyében a holland vállalatcsoport május másodikán bejelentette, hogy mintegy 1,9 milliárd eurós ráfordítással június

13-ig nyitva álló vételi ajánlatot tesz a Getränke-Beteiligungs-AG (GeBAG) részvényeseire. E társaság közel 69 százalékos tulajdonosa a bécsi tőzsdén jegyzett Brau-Beteiligungs-AG-nak (BBAG). Ez utóbbi cég 63 százalékát birtokolja a szintén a szomszédos állam tőzsdéjén jegyzett Brau Union AG-nek, amely a magyarországi leányvállalat 85,3 százalékát tudhatja magáénak.

A spekulációt a Heineken által a GeBAG-részvényekre fizetett prémium indokolta, amely a hitelekkel növelt saját tőke EBITDA-ra vetített arányát tíz feletti értékben határozta meg. Ha ezt az arányt vetítjük a magyarországi vállalat papírjaira, akár 20 és 40 ezer forint közötti vételi ajánlat is elképzelhető - fogalmaz Tabányi Mónika, a Concorde Értékpapír Rt. elemzője.

Az azonban még számos tényezőtől függ, ha ősszel lesz vételi ajánlat, milyen áron következik be az. A Heineken ajánlatát először az érintett összes ország versenyhatóságának jóvá kell hagynia. Ezt követően a GeBAG-részvényesek legalább 75 százaléka át kell hogy adja részvényét. Mindezek után kerülhet sor a Heineken további ajánlattételére a BBAG mellett a Brau Union AG papírjaira és a Brau Union Hungária részvényeire vonatkozóan. A magyar leányvállalat közkézhányada 14,7 százalék. A jelenlegi 12 300 forintos árfolyamon számolva a szabadon forgó papírok felvásárlása legalább 8,3 milliárd forintba kerülne. De hogy miként alakul az ajánlattételkor mért 180 napos súlyozott átlagár, az már a jövő zenéje, mint ahogy az is, hogy a Heineken mekkora prémiumot hajandó ígérni a hazai befektetőknek. Ezt a felvásárlásra szánt források mellett a hazai piaci kilátások és a gyors alku értéke is befolyásolhatja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.