BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepetésre ismét nyereséges a Deutsche Telekom

Hat veszteséges negyedév után először jelentett nyereséget a Deutsche Telekom (DT). Az Európa legnagyobb telefontársaságánál véghezvitt eszközeladás, költségvisszafogás és adómérséklés eredménye az elemzőket is meglepte. A látványos javulás igazolja az európai távközlési cégek stabilizálódásáról szóló híreket. A rivális holland Royal KPN és a spanyol Telefónica ugyanis szintén a közelmúltban tett közzé növekvő eredményadatokat.

A DT nettó eredménye az idén az első három hónapban elérte a 850 millió eurót, amely komoly fordulatot jelent az egy évvel korábbi 1,8 milliárdos veszteséghez képest. Kai-Uwe Ricke vezérigazgató azonban úgy nyilatkozott, hogy a teljes évre vonatkozóan csak a nullszaldó látszik elérhetőnek.

A 43 százalékban állami tulajdonú cég 6,6 százalékkal, 13,6 milliárdra növekvő forgalom mellett kétmilliárdos szabad cash-flow-val és 4,5 milliárdos EBITDA-val zárta a negyedévet. A teljes évre 17,2 milliárd feletti EBITDA-t és közel hatmilliárdos cash-flow-t várnak.

A megszorító intézkedések jegyében tavaly 55 ezer alkalmazottól megváló társaság az idén - kihasználva az euró erősödését - dollár alapú kölcsöneinek előtörlesztéséről nyilatkozott. Adósságállományuk jelenleg 56,3 milliárd eurót tesz ki, így a tavalyi 61,1 milliárdos csúcsponton már túljutottak. A csökkentésben jelentős szerepet játszott a kábeltelevíziós alvállalat 1,73 milliárdért való eladása, s a cégvezetés szerint így már nem feltétlenül szükséges a DeTeMedien antennás műsorszóró eladása. Az idén a DT összesen 2,3 milliárd értékben értékesített eszközöket, és az év végéig - elősorban az ingatlanállományt megrostálva - további 1,3 milliárd eurónyi eladást tervez. Az új menedzsment iránti bizalmat a DT papírjainak közelmúltbeli árfolyammozgása is igazolta, Ron Sommer vezérigazgató tavaly novemberi menesztése óta 7,2 százalékot erősödött a részvény.

A tavaly Európa történetének legnagyobb vállalati veszteségét szenvedte el a mintegy 25 milliárd eurós negatívumot jelentő DT. Mind a négy fő üzletág tekintetében javulásról számolt be az idei első negyedévben. A 13,6 milliárdos konszernforgalomban legnagyobb részt képviselő T-Com stabilizálta pozícióját, 7,5 milliárdos bevételadata mellett 7,2 százalékkal, 2,7 milliárd eurós Ebitda található.

A bevételi rangsorban második T-Mobile-üzletág forgalma 19 százalékkal, 5,3 milliárdra emelkedett. A mobiltávközlési alvállalat amerikai részlege a Bellevue (korábbi VoiceStream) által 927 ezer előfizetőt gyűjtött az időszak alatt, a német egység előfizetőinek száma 303 ezerrel nőtt, az Egyesült Királyságban viszont mintegy 200 ezer ügyfelet veszítettek. Az üzletág így összesen 55,1 millió előfizetőt számlál. A jövedelmezőség tekintetében irányadó Ebitda a negyedével növekedve elérte a másfél milliárdos szintet.

A 2,6 milliárdos forgalma révén harmadik legnagyobb üzletágnak minősülő T-Systems az elmúlt három hónapban 2,8 százalékos növekményt mutatott az egy évvel korábbi adathoz képest. Az Ebitda itt 10,9 százalékkal, 0,3 milliárd euróra javult.

A negyedik üzletágként kezelt T-Online háromhavi, 445 millió eurós forgalmát 21,6 százalékos bővüléssel érte el, az Ebitda pedig, kikerülve a mínuszból, 75 milliós szinten zárt. (MDE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.