BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összefog az OPEC az oroszokkal

Oroszország kész arra, hogy az OPEC-kel együttműködjön a nemzetközi olajárak szabályozásában - közölte Igor Juszufov orosz energiaminiszter a kartell vezetőivel folytatott szerdai tárgyalásai után.

Orosz részről már néhány napja jelezték, hogy várhatóan megfigyelőként részt vesznek a szervezet június 11-i ülésén is. A találkozón egyébként ott lesz öt másik kartellen kívüli termelő is, köztük Norvégia és Mexikó. Nem hivatalos formában a közelmúltban többször elhangzott, hogy az OPEC szeretné Oroszországot is a tagjai között tudni. Az orosz válasz többnyire kitérő, távolságtartó volt.

A most valószínűsített együttműködés arra az esetre vonatkozna, ha az iraki olaj közeljövőben várható piacra lépésével kialakuló túlkínálat olyan alacsony szintre nyomná az olajárakat, hogy azok már veszélyeztetnék a költségvetési bevételeket.

Juszufov ugyanakkor a The Moscow Times érdeklődésére nem kívánta megjelölni azt a konkrét árszintet, ahol orosz részről szükségesnek tartja a beavatkozást. Annyit mondott, hogy szerinte országa számára és a világ többi felhasználójának is a 20-25 dolláros sávban mozgó jegyzések a legkedvezőbbek. A héten e szint fölött, 26 dollár közelében mozgott a brent ára.

Ha kell, az állam él az exportvezetékek ellenőrzésének jogával, így kényszerítve a magántulajdonú olajvállalatokat, hogy fogják vissza termelésüket.

A júniusi katari OPEC-találkozó fő témája az lesz, hogy - mint már beszámoltunk - szükséges-e "helyet csinálni" a piacon az iraki olajnak, Oroszország mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.