BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Véletlen ÁAK-Britton kapcsolat?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az autópálya-kezelőnél cáfolták azt a feltételezést, miszerint finanszírozták a Pannonplast felvásárlásában részt vevőket, jóllehet értékpapír-vásárlásuk ellenértéke közvetítőkön keresztül a tőzsdecégben érdekeltséget szerzőkhöz került. Közben lapunk birtokába jutott az ügyben árfolyamnyereséget elérők névsora.

"Az Állami Autópálya-kezelő Rt. (ÁAK) sem jogi, sem pénzügyi kapcsolatba nem került a Pannonplast-ügyben érintett cégekkel. Hogy a tranzakcióban részt vevő másik fél mit kezd az ellenértékkel, az nem tartozik az ÁAK-ra" - szögezte le lapunk kérdésére Bitvai Miklós vezérigazgató. Elmondása szerint az ÁAK mintegy félmilliárdos szabad pénzeszközét állampapírokba kívánta fektetni, így került kapcsolatba a K&H Equitiesszel, ez utóbbi társaság találta eladóként az Autó-Danubia Kft.-t. A szerződés megköttetett, ám az Danubia négy független személyt, illetve céget jelölt meg a vételár kedvezményezettjeként. Információink szerint ezek között szerepel a Britton Kft. amerikai anyacége, valamint egy Pevdihez kötődő magánszemély.

Az információt az ÁAK sajtótá-jékoztatóján sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánták, ott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nevében nyilatkozó Rotyis József utalt a kedvezményezettek Pannonplast-ügyben való érintettségére.

Mészáros János, a Britton Kft. ügyvezetője viszont kétkedésének adott hangot: "Legjobb tudomásom szerint a Britton anyavállalata semmiféle állami szervvel - így az ÁAK-val sem - áll szerződéses kapcsolatban, így az átutalás tényét is kétlem." Azt ugyanakkor elismerte Mészáros, hogy cégének anyavállalata, a washingtoni bejegyzésű, feltételezések szerint magyar kötődésű magánszemélyek érdekeltségében lévő Britton Llc. kiterjedt kapcsolatot ápol a hazai piac szereplőivel, így nem tartja teljesen kizártnak egyes értékpapírügyletek létrejöttét. Emlékeztetett azonban, hogy a két Britton cég a hazai piacon évente együttesen több milliárd forintos forgalmat bonyolít, amelynek nagy része bankok és brókercégek közreműködésével jön létre, így nincs is közvetlen kapcsolat a tényleges eladókkal és vevőkkel.

Az állampapírügy figyelemre méltó részlete továbbá, hogy az ÁAK vásárlása szakértők szerint életszerűtlenül zajlott le. Az állami cég ugyanis a K&H Equitieshez fordult, amelynek az elsődleges forgalmazói rendszerben szűk marzzsal folyamatos vételre és eladásra szóló jegyzési kötelezettsége van, így az ügyletet saját számlára megköthette volna. Ennek ellenére a tőszdén kívüli (OTC) piacon "vevők keresésébe kezdett". Szintén szokatlan, hogy az ilyen értékpapír-vásárlási megbízásokat előzetes fizetés után, csak késleltetetten teljesítve hajtsák végre. A K&H Equitiesnél az ügyfelek inkognitójára hivatkozva nem kívántak nyilatkozni a tranzakció részleteiről, sőt azt sem kommentálták, hogy menynyire tekinthető általánosan elfogadott technikának náluk az értékpapír-adásvételek e módja.

Rotyis József szerint az ÁAK-nak megvan minden jogosultsága, hogy vagyonát értékpapírokba fektesse. Ezen felhatalmazás alapján értesüléseink szerint az autópálya-kezelő jelentős mértékű részvényforgalmat is bonyolított az elmúlt hónapokban, és e tekintetben a K&H Equities egyik legnagyobb ügyfelének számított. Bitvai Miklós ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 22 milliárd forintot meghaladó éves forrásból gazdálkodó ÁAK teljes befektetési portfóliójának csak kevesebb mint öt százalékát tették ki részvények, ezen belül is csak blue chip-papírokkal kereskedtek, ráadásul ezen ügyletek már le is zárultak. A befektetési portfólió pontos méretéről nem árult el részleteket. Kedden ugyanakkor a GKM - mint felügyeleti szerv - közleményben állította, hogy az ÁAK az egyetlen fent megnevezett állampapír-tranzakción kívül semmilyen más értékpapírügyletben nem vett részt.

Az ügyre a nyilvánosság figyelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden nyilvánosságra hozott határozata hívta fel, amely a Pannonplast tőzsdei cégben történt jogellenes befolyásszerzés miatt elmarasztalta a Kartonpack Rt. tulajdonosaként saját és leányvállalata nevén is érdekeltséget szerző Britton Kft.-t, valamint a Pevdi Kft.-t. Az előbbi cégre 6 millió, az utóbbi 5,5 millió forintos bírságot szabtak ki, mivel bebizonyosodott, hogy a Pannonplast alapszabályában rögzített 12,5 százalékos szavazati plafont összejátszásuk által megkerülték, és a közgyűlésen teljes, 22 százalék feletti részarányukkal szavaztak. A vizsgálat bebizonyította, hogy a két társaság egyazon brókercég koordinálása mellett magánszemélyek és gazdasági társaságok közreműködésével - azokat tetemes árfolyamnyereséghez juttatva - szerzett összehangoltan befolyást.

E piaci tranzakció új szemponttal egészült ki azáltal, hogy a PSZÁF-határozat a felvásárlási tranzakció finanszírozójként a fentebb említett ÁAK-t jelölte meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.