BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A C sorozatot lejegyezték

A Forrás Vagyonkezelő és Befektetési Rt. kérelmezte részvényei tőzsdei bevezetését. A társaság papírjai június 30. és július 20 között cserélhetők kárpótlási jegy ellenében egy-egy arány mellett.

A Forrás Vagyonkezelő és Befektetési Rt. múlt pénteken kérelmezte A sorozatú törzs- és B sorozatú osztalékelsőbbségi részvényei tőzsdei bevezetését - adta hírül a Budapesti Értéktőzsde közleményben. A jegyzés még július 20-ig tart, ám köztes adatokat annak lezárultáig nem kívánt nyilvánosságra hozni a forgalmazó CA IB Értékpapír Rt. Az mindenesetre biztos, hogy a Forrás egyetlen darabból álló C sorozatát lejegyezték, így a törvényben szereplő minimum három nap után lezárták a jegyzését.

A C sorozat kibocsátásának technikai okai voltak, hiszen a társaság csak így válhatott nyilvánossá és tőzsdeképessé. A 1000 forintos névértékű papír - amelyhez 1000 forinton juthattak hozzá - fix 1 százalékos osztalékot biztosít, ám szavazatra már nem jogosít. A jegyzés során a cég jelenlegi tulajdonosai élveztek elsőbbséget, azaz az ÁPV mellett a Pannónia Filmstúdió és a Nemzeti Tankönyvkiadó, ám mivel az állam nem vásárolt, így az utóbbi kettő közül kerülhetett ki a vevő.

A Forrás-részvényekre az igényléseket a CA IB Értékpapír Rt., a HVB Bank, az Inter-Európa Bank, a Postabank Értékpapír Rt., valamint a Magyar Takarékszövetkezeti Bank kijelölt budapesti és vidéki fiókjaiban lehet benyújtani. Az ÁPV összesen 4,601 millió darab törzsrészvényt és 4 millió darab osztalékelsőbbségi részvényt értékesít. Ez a várakozások szerint elegendő a még piacon lévő mintegy 7-9 milliárd forintnyi kárpótlási jegy bevonására. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.