A hitelesség forog kockán
A kígyózó sorokról és magas díjaikról híres olasz bankok most már komolyan aggódnak hitelességük miatt. A minap bejelentették, hogy közösen igyekeznek tevékenységüket átláthatóbbá, díjaikat összemérhetőbbé tenni, a különféle befektetések kockázatát és hozamát pedig összehasonlító táblázatokban ismertetik. A hirtelen felbuzdulás mögött az áll, hogy az utóbbi időben több bűnügyi vizsgálat is indult itáliai hitelintézetek ellen azt követően, hogy a kisbefektetők hatalmas összegeket buktak el a bankok által népszerűsített termékeken.
Tavaly például a Reuters információi szerint mintegy 30 ezer kisbefektetőt vettek rá a bankok, hogy összesen több mint egymilliárd euró értékben jegyezzenek a Cirio tészta- és öntetgyártó társaság kötvényeiből, ám a vállalat néhány hónap múltán csődöt jelentett. A vád szerint a bankok egyáltalán nem vizsgálták meg, hogy az értékpapírok megfelelnek-e a befektetők igényeinek, s nem tájékoztatták őket a kockázatról sem.
A szószgyártó esete ráadásul nem egyedi: néhány bank tetemes mennyiségű argentin államkötvényt is rásózott a naiv befektetőre, a Bipop-Carire-t a felügyelet egyes ügyfeleinek preferálásáért marasztalta el 2001-ben, a Monte Paschi dei Siena pedig egyik egységének előnytelen nyugdíjtermékeivel okozott közfelháborodást.
A botrányos ügyletek révén a bankokba vetett bizalom is alaposan megrendült. A következmények súlyosságát mutatja, hogy az olasz gazdasági miniszter a múlt héten a jegybank elnökével tárgyalt, hogy tisztázzák, miként lehetne ismét életet lehetni a félsziget vállalati kötvénypiacába, ahol a papírok többségére nem készül hitelminősítés. Megbeszélésüket követően rukkoltak elő az olasz bankok mostani tervükkel, ám elemzők már most azzal riogatnak, hogy a Cirio csak egy volt a bóvlikötvények közül, s hamarosan újabb csődök és botrányok várhatóak. (VG)


