Arago a Forrásban
Az Arago Befektetési Holding tegnapi közleménye szerint a cég a Forrás Rt. jegyzése során 822,5 ezer törzsrészvényt szerzett, ám ez 1,5 millióra duzzadt fel, miután megvásárolta az Artemis Befektető Rt. 698,9 ezres csomagját. Ezzel 30,43 százalékos szavazati arányt mondhat magáénak, s a legjelentősebb tulajdonosává vált a Forrás Rt.-nek, amelyben az ÁPV már csak a szavazatok 22,2 százaléka felett "őrködik".
Elvileg az állam ennél nagyobb szavazati hányaddal bír, hiszen a Forrás Rt.-ben már korábban is tulajdonos két állami cég, a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. és a Pannóniafilm Kft. öszszesen mintegy 400 ezer darab törzsrészvénnyel rendelkezik, ami 7,97 százalékos részesedést fed. (A Forrás Rt. részvénystruktúráját nézve a 4 millió elsőbbségi részvény csupán 5 százalékos osztalékra jogosít, szavazatra nem. A döntésekbe csak 4,998 millió törzsrészvény tulajdonosai szólhatnak bele.)
A Forrás-részvények árfolyama izgalmasan alakulhat, ha az Arago mellett mások is nagyobb pakettet szereztek meg. Kérdés azonban, hogy az ÁPV Rt.-nek mi a célja nem csekély részesedésével. Bár Vági Márton, a vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy két év múlva is Forrás-közgyűlésekre szeretnének majd járni, nem kizárt, hogy a részvényárfolyam függvényében ez az elképzelés módosul.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Dióslaki Gábor szerint a nagybefektető megléte - amelynek megjelenésével egyébként számoltak is - remélhetőleg nem jelent túlzott kockázatot a Forrás Rt. működése szempontjából, mivel az alapszabály biztosítja, hogy a cégvagyon a működés során ne tűnhessen el. Többek között korlátozva van a saját részvény vásárlásának lehetősége, a Forrás a bekerülési értéknél olcsóbban nem adhatja el a részvényt, a befektetési szabályzat korlátozza az egy befektetésre fordítható összeget. A kisrészvényesek érdekeit szolgálja az is, hogy a vezérigazgató csak a jegyzett tőke 5, az igazgatóság csak 30 százalékáig hozhat döntéseket. Az Arago egyébként egy évig csak közvetve érvényesítheti érdekeit, hiszen az igazgatóság tagjait addig nem lehet leváltani.


