BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankközi Piac

Az előző napokhoz képest eseménydús, ingadozó árfolyampályájú napot zárt tegnap a forint a hazai bankközi devizapiacon. A Fed elnökének beszéde nyomán a nemzetközi kötvényhozamok emelkedésnek indultak, amit a magyar piac is követett.

A forint gyengülését a kormányülésen a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban elhangzó információk gátolhatták volna meg, lényeges újdonság azonban nem került napvilágra. Az euró így a keddi 260,90/261,00 forintos árfolyamról tegnap 262,55/262,75-ig erősödött, viszonylag széles, 261,50 és 263,10 forint közötti sávban ingadozva a nap folyamán. A forint nap végi 6,99 százalékos sávon belüli pozíciója 59 bázispontos gyengülés a keddi állapothoz képest.

Alan Greenspan beszédét követően a dollár erősödésnek indult. A folyamat a hazai fizetőeszközzel szemben is éreztette hatását, a zöldhasú nap végi 265,00/265,30-os jegyzése közel 5 forinttal haladja meg a keddi záróértéket.

Kiugró mértékben, 10 százalékig emelkedtek az overnight kamatok a délelőtti kereskedelemben, szintjük a nap végén 9,50/9,70 százalékon stabilizálódott. A hosszabb lejáratokon a kamatok emelkedése 12-15 bázispontos volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.